Február 14-e, mindenkinek ilyenkor vegyes érzelmek lobbannak fel, van, aki elrejtőzik, mert elege van ebből a gagyi napból, amikor virágokkal meg tündi-bündi piros-rózsaszín színek borítják a várost. Van, aki idegbajt kap, hogy minek ez a nagy felhajtás meg a sok hűhó, egész évben nem szeretem a másikat, akkor miért ezen az egy napon kell minden vicik-vacattal elhalmozni. Fene tudja, ez egyéni dolog, mindenki eldönti magában, szüksége van-e rá, vagy ugyanúgy, mint az év bármelyik napján kéz a kézben végigsétálnak, esetleg beülnek valahova hogy egy kicsit meghitt kettesben eltöltsenek egy számukra amúgy is hétköznapi napot.
De azt be kell látni, valami biztosan van ilyenkor a levegőben, amitől még a madárcsicsergés is édesebben hangzik, amikor a havas csúszós utak meghittek és akár egy felhőben is elgyönyörködünk, mintha a rózsaszín Valentin napi köd teljesen szétáradva boldogságot meg vidámságot árasztott volna szét az egész világon.
Reggel azt hittem, hogy ez is olyan lesz, mint mindegyik átlagos nap. A sapka belelógott a szemembe félig eltakarva a világot, a sál simogatta az arcom ahogy lefelé siettem a jeges szélben. Sehol egy virág, sehol az utcán csókolózó és összeboruló párok..néztem is, hogy na, mi van itt, kikopott a Valentin nap ilyen hamar? Nem mintha annyira hiányozna, inkább már azt mondanám, immúnis lettem és megszoktam a nap hóbortjait. Aztán eltelt a délelőtt meg a délután, mint minden átlagos kedd, de jött az este és hozta az ő kis meglepetéseit.
Hogy mit is? Valahogy eltűnt az egész napi feszültség és gondterheltség, olyan mehetnékem volt, nem akartam úgy eltölteni ezt a délutánt, hogy pár órával később megbánjam, hogy mégis nemet mondtam az invitálásra, úgyhogy gyorsan öltözni és indulni, hogy odaérjek időben a megbeszélt helyre. És meg kell valljam, nem bántam meg egyáltalán. Eltelt egy óra jókedvvel és vidámsággal, mindenki nevetett, viccelődött, és valahogy minden ok nélkül engem is elkapott valami ismeretlen érzés, minden ok nélkül hirtelen olyan vidámnak és boldognak éreztem magam. Szóval igenis úgy tűnik létezik a szerelem szele, vagy fene tudja, minek nevezhetném, de olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor igazán boldog voltam életem során. Vagy lehet, maga a nap speciálissága okozta ezt a hangulatot, hiszen mindenki tudja, ez a nap a szerelemé és a szerelmeseké, amikor Cupido nyilaival lövöldözi az ártatlanul arra haladókat megrészegítve szerelmi nyilaival. Lehet, maga ez a tudat, ami átformálja az ember hozzáállását a naphoz, hogy felkel és már tudja, ez a nap milyen nap, nem hétköznapi, és már egyből így indul neki, hogy keresi a jeleket, amiktől csak még jobban hatalmába keríti az embert az érzés.
Végszónak, akárki akármit gondol erről a napról, akár utálattal és érthetetlenséggel,hogy mi a fenének ilyen nekünk, akár várja, hogy valami emlékezeteset és örömtelit tehessen, azt mondom, egy ilyen nap elfér a többi között, és aki akarja, megünnepli, akárhogy is viszonyul a másikhoz egész évben, nyugodtan megmutathatja neki egy "hivatalos" napon is, mit is érez igazán...és egy biztos, sokszor többet mond egy halk szeretlek szó fülbe suttogása, mint egy vagyonba kerülő pár nap múlva elhervadó rózsacsokor...elvégre a csokor hamarosan tönkremegy és mehet a kukába, viszont az a szó beleégve az emlékezetünkbe újra és újra előhalászható és megismételhető :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése