Jönnek az ünnepek

Nem is tudom, miért van ez az érzés...talán mert már kicsi gyerekkorunk óta minden évben eljön december közeledtével az az időszak, amikor azt halljuk, pucold meg a cipőd, mert koszos cipőbe nem kapsz csokit, csak virgácsot, azt látjuk, ahogy az emberek Karácsony közeledtével nagy pakkokkal és bevásárló szatyrokkal futkosnak az utcákon fel-alá, tiszta lázas készülődés, a TV-ben - már ahol - előkerülnek a karácsonyi filmek, az utcán kikerülnek az ünnepi díszek és fények, és ahogy végigsétálok a faházak között, ahol megannyi ajándékon és finomságon legeltethetem a szemem, miközben az utcán sós perec, frissen sült kürtös kalács és forralt bor illata árad végig, valahogy máris elkap az ünnep varázsa, az illatok, amik betöltik a tereket, a fahéjas almás szegfűszeges aromák, erről mindig a kandallóban pattogó tűz és a családi együttlét jut eszembe. Lehet, hogy köze van annak, hogy már gyerekkorunk óta belénksújkolták, jönnek az ünneek, tegyük félre a haragot, pár napra ássuk el a csatabárdot, és kicsit tegyük félre a rögeszméket és örüljünk egymásnak, hogy együtt vagyunk és lehetünk még mindig, hiszen erről szólna az ünnep, a családról, a barátokról és a szeretetről. Jó, tudom, micsoda elcsépelt és giccses szavak, hiszen napjainkban a család, mint forma sajnon kiveszni látszik, nincsenek távolságok, mégis eltávolodunk egymástól rövidebb-hosszabb időre, esetleg örökre, és azt se tudjuk évekkel később, mi van a másikkal. És a szeretet? Na igen, ezt nehéz egmagyarázni, ez egy olyan szívből jövő érzés, amit nem lehet szavakba foglalni, és valahogy azt mondom, hogy nem az a szeretet, amikor a fa alatt méregdrága ajándékok várják gazdájukat, ezek csak tárgyak. A szeretetet nem lehet pénzben kifejezni, és ezt nemcsak mondom, de állítom is...és aki azt mondja igenis lehet, az inkább gondolkzzon el rajta, milyen felszínesen és lekicsinlően ítéli meg magát, hogyha szeretete pár luxus cikkel megvehető. 

Valahogy feledésbe merült az igazi lényeg. Nem fogok most arról prédikálni, hogy a Bibliában mint is van megírva, azt a részt mindenki elkönyveli magában úgy, ahogy akarja. Én magára az ünnepre gondolok, ha belegondolok, számomra mindig az volt a karácsonyi készülődés, amikor napokkal előtte elkezdtük sütni a sütiket, és a karácsonyi finomságok édes illata betöltötte az egész lakást, amikor szívből nevetve díszítettük az előtte becserkészett fát, és ha nme is volt nyíl egyenes, vagy voltak rajta pici ritkás részek, mi körbeálltuk, és azt mondtuk, igenis szép ez a fa, még akkor is ezt mondtuk, mikor szerencsétlen a ráaggatott díszektől és szaloncukroktól már-már roskadozott...eszembe se jutott volna elmenni a boltba és bejglit venni, valahogy számomra az hozzá tartozik a készülődéshez, ahogy a tepsive párszor bénázva összeégetem a kezem, és szitkozódva a hidegvíz alá teszem, hogy nem ér ennyit az egész, valahogy azon az estén, amikor a család körbeüli az ünnepi asztalt, és majszolja a finom falatokat már nem is fájnak az égések.

És az ajándékok? Hát, az egyre nagyobb fejtörést okoz, gyerekként még ott volt az a szép piros sportkocsi a játékbolt kirakatában, vagy a klassz baba, ami olyan aranyosan mosolyog, ahányszor arra mentünk, mindig a kirakatban leellenőriztük, hogy megvan-e még, és várva vártuk, hogy ott várjon ránka fa alatt...aztán eltelt pár év, és valahogy felnőttként arra a kérdésre, mit szeretél, egy válaszom marad...nem tudom. És ha belegondolok, tényleg nem tudom, ami kell, ruha, cipő illatszer bármi, azt az ember évközben amikor kell vagy elfogy megveszi, nem vár Karácsonyig, hogy majd akkor megkapom, és lesz öröm. De ha jobban belegondolok, pont ezt fejtegettem korábban, hogy nem az ajándék teszi az ünnepet, az csak azt jelképezi, hogy igenis nem felejtettem el a másikat és gondoltam rá...úgyhogy idén is maradnak a személyes és jelképes apróságok...bár ezt hiába fogadja meg mindenki, valahogy mindig ott virít az a kis titokzatos kupac a fa alatt.

Outta space...

 

Tegnap hallottam először, azóta nem megy ki a fejemből. Imádom Rihanna számait, imádom, hogy minden albumhoz egy új stílussal jön elő, a korábbi vörös fürtök után most fekete-szőke tincsekkel énekel és vadul a videókban. Becsukom a szemem, érzem a zene lüktetését, szinte bevadít és elvesztem a fejem...dehát nem ilyen a szerelem? Valahogy egyből ezek az esztelen tettek jutnak eszembe, amikor esőben táncolva körbe-körbe ugrálunk kéz a kézben, mint két gyerek, valahogy figyelmen kívül hagyjuk mások ránt tett megjegyzéseit, sőt nevetve rohanunk tovább. Nevezzük akárminek, a kémiák keveredésének, a rózsaszín köd elvakításának, ha szerelmes az ember, csupa ostobaság jut eszébe...nem is gondolkodik, de minek is kéne neki? Számára megszűnik a külvilág, csak ketten vannak...a szerelem olyan, mint a drog, elveszti az elmer a fejét teljesen, megbolondul, és ha nem kapja meg az új adagot, elvonási tünetei lesznek - féltékenységi rohamokkal, harag, düh, valótlan képzetek és képzelgések, majd ha megkapta az új adagot, minden megváltozik, egy csók, vagy ölelés, mint egy új szippantás, felpörget, felrepít a magasba, elszédít és megőrjít. Olyan dolgokat is megteszünk, amikre egy átmulatott éjszaka után fájó fejjel is félve, szégyenkezve gondolnánk vissza, mégse mondanánk, hogy megbánnánk, sőt akár minden éjjel "vétkeznénk", ha megtehetnénk. Nincsenek határok, nincsenek korlátok, az illata megvadít, magamhoz rántom, és szorítom, féltem...számomra a szerelme mint egy illegális szer, tudom, hogy káros, mégis egyre jobban akarom, és egyre többet akarok, hiába tiltják, nem érdekel, egyszer belekóstoltam, és nincs többé menekvés...nem tudom, és nem is akarom letagadni azt az érzést, hiszen akármennyire megbolondít, imádom...

Merengő

Elgondolkoztam. Igen, mostanában megint egyre többször tör rám, úgy látszik nem kötöm le magam eléggé, hogy ülök valahol, és egyszer csak megjelenik egy vezérszál, egy gondolat, ami elkezd kibontakozni rákapcsolódnak ellenérvek és támogató gondolatok, hogy miért is ne, jó az, csináljam végre.

És mostanában egyre többször vagyok így, felötlik valami a kis fejecskémben, korábban azt mondtam volna, háááát...biztos ezt akarom, biztos jó lesz ez nekem? És addig sorolom fel az elbizonytalanító érveket, amíg a végén beadom a derekam és azt mondom, aha, nekem erre annyira nincs is szükségem. Nagyszerű, még a kezdőlépést se tettem meg, meg se ízleletem milyen lenne, máris eltaszítom a gondolatot, hogy nekem ez nem lesz jó, nem kell. Na, sebaj, gondoltam egyet - ezaz, a folytonos gondolkodásom és elmerengésem mindig az oka - és ahelyett, hogy ellenérveket soroltam volna fel, azt mondtam belevágok, meglépem. Tiszta extázisban voltam, szinte faltam a sorokat, és csapágyasra gépeltem a csuklóimat, szinte madarakat lehetett volna velem fogatni, örültem...de nagyon...de minek is? Legnagyobb valószínűséggel nem a nagy lépésemre tett reakcióknak, hanem annak, hogy végre ki mertem dugni a fejecskémet a burokból, fél lábbal kiléptem a komfortzónámból és mertem messzebb lépni. Na igen, megvolt az öröm, ami lassan szertefoszlott, amikor jöttek máshonnan az észrevételek, és elgondolkoztam rajta, hogy hiába léptem meg és ízleltem meg, tényleg ezt akarom, ez az amire vágyom. Úgyhogy hiába volt ott a siker a kezemben, a sokat félretettem a semmiért, mert elbizonytalanodtam, hogy most mit is akarok?

Nem szeretem ezt, már rájöttem, hogy folyton dönteni kell, néha hosszútávra, van hogy rövidtávra tervezünk, és a kockázatokról senki se tájékoztat minket. Ilyenkor van, hogy nem fontoljuk meg,mi is a jó, és mi nem, vagy annyira félünk a következményektől, hogy addig hezitálunk, amíg a lehetőség elúszott, mi meg ott vagyunk és szidhatjuk magunkat, amiért olyan hülyék voltunk. A sok kimondatlan szó, ami megváltoztathatta volna a dolgokat, a meg nem tett cselekedetek és az elvacakolt lehetőségek, amiket akár egy életen át bánni fogunk akárhányszor eszünkbe jut a későbbiekben.

vagyok én is így, ott van a nyelvem hegyén, szívem szerint úgy mondanám, de nem merem, inkább visszaszívom, és elhitetem magammal, így a jobb, jól tettem, hogy befogtam a szám. Vagy jön valaki, beszélgetek vele, és úgy búcsúzunk, hogy akaratlanul is meggyőzött arról, amiről előtte áradoztam, és olyan boldogan meséltem, és amikor elköszönök a biztosságot eltörli a bizonytalanság...tényleg lehetséges...vagy lehetetlen? Kár, hogy az élethez nincs iránytű, igaz, ha mindig tudnám, melyik a helyes út, unalmas és kiszámítható lenne az élet, de a fontosabb utakon legalább nem tévednék el.

WARNING - Spoiler contained

Ha már ilyen linkelgetős kedvemben vagyok akkor itt van pár film is. Volt időm a héten, és mit lehet csinálni, ha már nem fog az agyam, és nem tudom az újabb oldalnyi infót feldolgozni? Keresek valami filmet, addig se kelljen gondolkozni meg egy kis kikapcsolódásnak nem árt. A leírásokban előfordulnak filmrészletek, enek tudatában olvasd tovább.

Első szerencsés választásom az Another Earth-re esett. Sajnos nem igazán értettem a filmet, úgyhogy 15 perc után kikattintottam, de érdekelt, hogy azért mi lehet ez, miről szólhat, és a leírás után megértettem, miről is szólt, szóval majd még később megnézem, hátha végig jutok benne.

A másik az Abduction volt, magyar címe Elhurcolva, ahhoz képest, amit olvastam róla, szerintem nem is volt rossz. Egy-két oldalon elég semleges meg negatív kritikát kapott, hogy a főszereplő elég kezdő még egy akciófilmhez és talán túl nagy falat volt ez neki, nem tudom, szerintem egész jól alakított, én éleztem a filmet. 

Akciónak akció volt, szerintem egész jól megírták a forgatókönyvet, igaz, az eleje kicsit kavarc volt, mert a minősége, amit láttam hagyott néhány kivetnivalót maga után - a képpel nem volt gond, de a hang néha elment rövid időre - szóval az elején nem igazán vágtam, ki kivel van, ki a jófiú meg a rosszfiú. De az akcióelemek, a szereplők és a sztori mindenért kárpótolt, a menekülős jelenet nem volt túlspilázva, és egy kicsit a Bourne-filmek jutottak eszembe, ezek a kocsiból ki-be ugrálos jeleneket, meg a megfontolt menekülés, amikor nem csak rohanok, mint az agyatlan, hanem végiggondolom a következő lépést, és megpróbálom kitalálni az üldöző taktikáját és gondolatmenetét. A vége természetesen a szokásos happy end-el végződött, a fiú megmenekül, az igazság kiderül, a rosszfiúk hűvösre kerülnek és nem utolsó sorban a klasszikus csaj-pasi menekülő páros egymásba szeret. Jó, ha belegondolok, mennyire uncsi lenne, ha két srác menekülne, nem lenne benne romantikus összeborulós jelenet, max valami sörözős, ami lássuk be, egy menekülős filmben nem lenne túl izgi, így meg, ahogy rohannak és tudják, bármelyik percben lelőhetik őket, valahogy izgalmasabb, ahogy egymásnak esnek a veszély tudatában.

Ez után következett az In time - Lopott idő. A magyar cím sokkal találóbb lett szerintem, mint az angol, sejteti, miről szólhat a film. A trailert nem láttam, de fórumokon később olvastam, hogy sok titkot lelőtt a filmről. Ez kimaradt, így nekem megmaradtak az adott pillanatokra az izgalmak. Maga a sztori érdekes, elsőre az Eredet jutott eszembe róla. Érdekes, hogy a pénz értéktelen, és ha belegondolok, tökéletesen igaz, hogy még a leggazdagabb emberek is meghalnak, és megállja a helyét a mondás, miszerint az idő pénz. Itt ez az alapsztori, hogy van két réteg, a gazdag meg a szegény, mindenkinek véges az ideje, de aki gazdag, annak van elég, hogy örökké élhessen. A szegények viszont egyik napról a másikra élnek, folyton figyelik az idejük múlását, és mindent megtesznek néhány újabb pillanatért. Főhősünknek is márcsak néhány órája van vissza, amikor találkozik egy időmilliomossal, aki már nem akar tovább élni, és átadja neki minden idejét. Innentől jönnek a bonyodalmak, hősünket gyilkossággal vádolják, néhány órát meghagyva elveszik minden idejét. Menekülnie kell, és túsznak magával viszi az egyik milliomos lányát, naná, hiszen egyedül mégse lehet menekülni egy akciófilmben, kell egy túsz, aki méghozzá nő. Elindul a menekülés és a hajsza az időért, lesz rablás, szerencsejáték életkockáztatás, minden ami csak kellhet...és jön az elkeseredés, hogy hamarosan lejár az idejük, pedig még élni akarnak, így nem maradhat hátra más, csak az időlopás...egyszer mindenképpen megéri megnézni, a visszaszámláló baromi jól meg van csinálja, ahogy zölden világít a karjaikon, jók a helyszínek, és maga az elképzelés is.

És akkor a harmadik és legutolsó a héten látott újdonságok közül nem más, mint a Puss in boots. A Shrekből ismert csizmás kandúr áll a középpontban, animációs film megspékelve akcióval, humorral, csellel és árulással.

Voltak benne érdekes részek, például a tojástestű emberke, meg az árvaház, ahol ember, állat meg mindenféle fura lény egyformán helyet kapott, de egy mesében minden előfordulhat és megtörténhet. Mivel a Shrek filmek alkotóitól van, nem is csoda a film stílusa, a komikum, a cselekmény és a stílus. Van benne égigérő paszuly, aranytojást tojó lúd, és persze a vörös csizmás macsek. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni, és bármilyen korosztálynak ajánlott...

Egy régi kedvenc újra felfedezve

GorillaZ, mennyire imádtam a számaikat, ha vidám voltam, feldobott még jobban, ha kicsit depisebb, melankolikusabb volt a hangulatom, akkor is megfelelt, tartotta a színvonalat, és valahogy fülbemászó dallamával örök kedvenc volt. Kijött sok számuk, a kezdetektől tetszettek a kitalált karakterei a bandának, tetszett a megrajzolásuk stílusa, a kitalált sztori, meg a klippek, nem volt bennük semmi extra, mégis ütős volt és emlékezetes mind.

Ezt a számot korábban még nem hallottam, de ahogy linkről linkre haladtam és rábukkantam egyből megszerettem...pörgős, jó a ritmusa, ütemes, és a szövegén se kell sokat gondolkodni, hamar megjegyezhető. Valahogy nem tudom megállni, hogy maikor vége, újból ne indítsam, és már vagy ezerszer újrajátszódott, mégis megindul az egész az ismétlés gombra...

A nagytestvér figyel

Azt kell mondjam, klassz ez a kor, amibe beleszülettem, hiszen nincsenek távolságok, nincsenek korlátok...na igen, de ez az előny sokszor hátrány is. Hogy miért is? Vegyük a telefont. Okos kis eszköz, ha belegondolok 10 évvel ezelőtt mekkora téglával mászkáltak az emberek, egy vagyonba került és gyorsan lemerült az aksija, igazából inkább státuszszimbólum volt, mint egy remekül használható eszköz. Aztán ez javult, a mai telefonok már mindent tudnak, lehet rajtuk netezni, napokig bírja az aksi, és az ér el minket akkor és ott, aki csak akar. Milyen szépen hangzik, de ez a nagy elérhetőség van, amikor jó és életmentő is lehet, máskor viszont idegesítő, sőt már-már nem ad nekünk egy perc szusszanatot, hiszen ha valakinél ott a telefon, nagy a valószínűség, hogy akkor keresik, amikor nem kellene. persze, van rajta egy praktikus kikapcs gomb, de aki ügyes, annak ez se jelent gondot, hogy megtaláljon minket. Na, de van rajta egy gomb, kikapcsoltuk, lenémítottuk, és van pár perc, amikor elérhetetlenül élvezhetjük a életet. A másik, ami nagyon aggaszt, ez a netes borzalom. Az ember gondol egyet, és felregizik egy közösségi oldalra, aztán nézi a többi profilt, gondolja, kéne egy kép, hogy megismerjék, ha keresik, aztán nem lenne rossz, ha lenne több is, elvégre egy kép ne kép, aztán jönnek a további frissítések, jéé, felvette a másik, milyen filmeket szeret, miket hallgat meg miket néz, begépeli meg adja az adatokat, a végén már melóhely is szerepel, ez még okés, ha nem viszi túlzásba jó arra, hogy hasonló ismeretekkel rendelkező vagy hasonló hobbijú emberekhez csatlakozzon. De van, amikor átesik az ember a ló túloldalára, és túlposztolja a falát, már az is kiírásra kerül, ha bal lábbal lépett ki az ágyból, vagy hogy éppen milyen alsót visel, minden állapotot megoszt, hogy éppen alszik, mondjuk ilyenkor nem értem, miért nem kapcsolja ki a gépét, elvégre ha alszik, úgyse tud gépelni, olvasni, válaszolgatni, reggel meg ha bekapcsolja ugyanúgy vissza tudja olvasni az este eseményeit. De nem, ő nem lép ki, neki már a kezdőoldala is a közösségi oldal lesz, meg az élete is, jelszavas védelem nem kell, mindig legyen bejelentkezve, hogy ne veszítsen értékes másodperceket, ha valami "fontosat" akar megosztani, a barátai hamarabb látják az üzenőfaláról, ha elindult, vagy ha meglett/megbukott a vizsgán, új kapcsolata van vagy épp szakított, mint hogy szóban közölje a barátokkal, ő az, aki minden tesztet amit kitölt, meg is osztja. Na igen, nekem az ilyen emberekről mindig az az első benyomásom, hogy hiába van mondjuk közel 500 ismerőse, a felét nem is ismeri igazán, nem is beszél velük, és rohadtul üres az élete, az ad neki egy kis örömet, ha mindenfélét megoszthat, hogy arra reakció jöjjön vissza, hogy igenis ő áll a középpontban és a többiek figyelik az élete alakulását, hogy rákommenteljenek a bejegyzéseire. Net nélkül félember. Na igen, én se vagyok tökéletes, anno megosztottam én is sokkal több mindent, mint kellett volna, de rájöttem totál fölösleges, amit mindenkivel tudatni akarok, azt kiírom, de az, hogy vettem egy új pár cipőt, vagy milyen finom volt a kaja az étteremben szerintem nem igazán érdekel senkit, max a közeli barátoknak el lehet személyesen újságolni, mert ők azok, akiket tényleg érint meg érdekel is. Meg valahogy annyi negatív elrettentő példát hallottam, és sajnos olyan sok újításról olvastam, hogy már ezt találom biztonságosabbnak, ha minél kevesebbet tudnak rólam. Elvégre aki ismer, tudja milyen vagyok, mit nézek, hallgatok, mi a teljes nevem meg kb. hány éves lehetek, de valahogy természetesnek is tartottam, hogy nem egy globálisan böngészhető profilt csinálok, csak az lássa, aki ismer, elvégre valami unatkozó barom ne az én képeimet nézegetve csorgassa a nyálát, meg ne tudja olvasgatni a kiírásokat adatokat. Meg sajnos ebben a virtuális világban akármit kitörölhetünk, valahol marad egy mentett változat, vagy egy plusz példány, ami ki tudja valamikor elég sok gondot okozhat nekünk a későbbiekben...Úgyhogy kevés képpel és számomra elegendő megosztással létezem a nagy globális katyvaszban, aki többet tudni akar, személyesen tudakozódhat, látni meg eleget láthat nap mint nap :)