Jönnek az ünnepek

Nem is tudom, miért van ez az érzés...talán mert már kicsi gyerekkorunk óta minden évben eljön december közeledtével az az időszak, amikor azt halljuk, pucold meg a cipőd, mert koszos cipőbe nem kapsz csokit, csak virgácsot, azt látjuk, ahogy az emberek Karácsony közeledtével nagy pakkokkal és bevásárló szatyrokkal futkosnak az utcákon fel-alá, tiszta lázas készülődés, a TV-ben - már ahol - előkerülnek a karácsonyi filmek, az utcán kikerülnek az ünnepi díszek és fények, és ahogy végigsétálok a faházak között, ahol megannyi ajándékon és finomságon legeltethetem a szemem, miközben az utcán sós perec, frissen sült kürtös kalács és forralt bor illata árad végig, valahogy máris elkap az ünnep varázsa, az illatok, amik betöltik a tereket, a fahéjas almás szegfűszeges aromák, erről mindig a kandallóban pattogó tűz és a családi együttlét jut eszembe. Lehet, hogy köze van annak, hogy már gyerekkorunk óta belénksújkolták, jönnek az ünneek, tegyük félre a haragot, pár napra ássuk el a csatabárdot, és kicsit tegyük félre a rögeszméket és örüljünk egymásnak, hogy együtt vagyunk és lehetünk még mindig, hiszen erről szólna az ünnep, a családról, a barátokról és a szeretetről. Jó, tudom, micsoda elcsépelt és giccses szavak, hiszen napjainkban a család, mint forma sajnon kiveszni látszik, nincsenek távolságok, mégis eltávolodunk egymástól rövidebb-hosszabb időre, esetleg örökre, és azt se tudjuk évekkel később, mi van a másikkal. És a szeretet? Na igen, ezt nehéz egmagyarázni, ez egy olyan szívből jövő érzés, amit nem lehet szavakba foglalni, és valahogy azt mondom, hogy nem az a szeretet, amikor a fa alatt méregdrága ajándékok várják gazdájukat, ezek csak tárgyak. A szeretetet nem lehet pénzben kifejezni, és ezt nemcsak mondom, de állítom is...és aki azt mondja igenis lehet, az inkább gondolkzzon el rajta, milyen felszínesen és lekicsinlően ítéli meg magát, hogyha szeretete pár luxus cikkel megvehető. 

Valahogy feledésbe merült az igazi lényeg. Nem fogok most arról prédikálni, hogy a Bibliában mint is van megírva, azt a részt mindenki elkönyveli magában úgy, ahogy akarja. Én magára az ünnepre gondolok, ha belegondolok, számomra mindig az volt a karácsonyi készülődés, amikor napokkal előtte elkezdtük sütni a sütiket, és a karácsonyi finomságok édes illata betöltötte az egész lakást, amikor szívből nevetve díszítettük az előtte becserkészett fát, és ha nme is volt nyíl egyenes, vagy voltak rajta pici ritkás részek, mi körbeálltuk, és azt mondtuk, igenis szép ez a fa, még akkor is ezt mondtuk, mikor szerencsétlen a ráaggatott díszektől és szaloncukroktól már-már roskadozott...eszembe se jutott volna elmenni a boltba és bejglit venni, valahogy számomra az hozzá tartozik a készülődéshez, ahogy a tepsive párszor bénázva összeégetem a kezem, és szitkozódva a hidegvíz alá teszem, hogy nem ér ennyit az egész, valahogy azon az estén, amikor a család körbeüli az ünnepi asztalt, és majszolja a finom falatokat már nem is fájnak az égések.

És az ajándékok? Hát, az egyre nagyobb fejtörést okoz, gyerekként még ott volt az a szép piros sportkocsi a játékbolt kirakatában, vagy a klassz baba, ami olyan aranyosan mosolyog, ahányszor arra mentünk, mindig a kirakatban leellenőriztük, hogy megvan-e még, és várva vártuk, hogy ott várjon ránka fa alatt...aztán eltelt pár év, és valahogy felnőttként arra a kérdésre, mit szeretél, egy válaszom marad...nem tudom. És ha belegondolok, tényleg nem tudom, ami kell, ruha, cipő illatszer bármi, azt az ember évközben amikor kell vagy elfogy megveszi, nem vár Karácsonyig, hogy majd akkor megkapom, és lesz öröm. De ha jobban belegondolok, pont ezt fejtegettem korábban, hogy nem az ajándék teszi az ünnepet, az csak azt jelképezi, hogy igenis nem felejtettem el a másikat és gondoltam rá...úgyhogy idén is maradnak a személyes és jelképes apróságok...bár ezt hiába fogadja meg mindenki, valahogy mindig ott virít az a kis titokzatos kupac a fa alatt.