Minden évszaknak megvan a maga szépsége, mint ahogy a télnek is. Sajnos a városban kevésbé feltűnő már a fényszennyezés miatt, ha az égbolt estére is fehéres-szürkés árnyalatával jelzi, hó várható hamarosan. De vannak, amik megmaradtak, mint például a hideg illata, amikor az eltüzelt fák fűszeres aromájával keveredik a csípős levegő, vagy a karácsonyi vásárok fűszeres, fahéjjas-szilvás illatkavalkádjai, a forralt bor gőze és a kürtös kalács tekergőzése az izzó parázs fölött, ilyenkor mindig a karácsonyi készülődés jut eszembe, amikor a család apraja-nagyja a konyhában sürög, egy adag mézecskalács sül a sütőben, egy másik várja, hogy színes cukormázba öltöztessék, a tepsiben sütésre várnak a diós és mákos bejglik. Ilyenkor vannak ételek, amiket az év más napján kevésbé, vagy egyáltalán nem fogyaszt az ember, és a maga különlegességével és ritkaságával még vártabbá teszi az ünnepeket. Na, de vissza az utcára, az árusokhoz és a tömeghez, akik beszélgetnek és nevetgélnek a faházak körül. Hiszen nemcsak az illatok különlegesek, hanem a fényeknek is van egy megmagyarázhatatlan varázsa. Nem tudom, hogy a korai sötétedés miatt, vagy csak ilyenkor az ember érzelgősebb és érzelmesebb, de a megszokott utcai lámpák mintha melegebben világítanának, az utca a hideg ellenére melegebbnek és barátságosabbnak tűnik. Na, meg persze a karácsonyi fényeg, a színes izzósorok, a villodzó izzófűzérek, is színesebbé varázsolják az egykor szürkén unalmas, megszokott útszakaszokat. Persze a varázsnak is van határa, valamikor a kevesebb több, egy egyszerű fehér izzósor többet ér, mint a műanyag Mikulás figurák, angyalkák, a giccses és túlcsicsázott műfenyők, melyek néha természetellenesen hófehérek a műhótól, vagy rózsaszínűen, feketén díszelegnek a kirakatban...valami borzalom, az tuti.
De mit nekem a rózsaszín műfenyő, egy mély szippantás a fahájjas szilvás levegőből, és mosolyogva indulok a következő kirakat felé...
