Tegnap hallottam először, azóta nem megy ki a fejemből. Imádom Rihanna számait, imádom, hogy minden albumhoz egy új stílussal jön elő, a korábbi vörös fürtök után most fekete-szőke tincsekkel énekel és vadul a videókban. Becsukom a szemem, érzem a zene lüktetését, szinte bevadít és elvesztem a fejem...dehát nem ilyen a szerelem? Valahogy egyből ezek az esztelen tettek jutnak eszembe, amikor esőben táncolva körbe-körbe ugrálunk kéz a kézben, mint két gyerek, valahogy figyelmen kívül hagyjuk mások ránt tett megjegyzéseit, sőt nevetve rohanunk tovább. Nevezzük akárminek, a kémiák keveredésének, a rózsaszín köd elvakításának, ha szerelmes az ember, csupa ostobaság jut eszébe...nem is gondolkodik, de minek is kéne neki? Számára megszűnik a külvilág, csak ketten vannak...a szerelem olyan, mint a drog, elveszti az elmer a fejét teljesen, megbolondul, és ha nem kapja meg az új adagot, elvonási tünetei lesznek - féltékenységi rohamokkal, harag, düh, valótlan képzetek és képzelgések, majd ha megkapta az új adagot, minden megváltozik, egy csók, vagy ölelés, mint egy új szippantás, felpörget, felrepít a magasba, elszédít és megőrjít. Olyan dolgokat is megteszünk, amikre egy átmulatott éjszaka után fájó fejjel is félve, szégyenkezve gondolnánk vissza, mégse mondanánk, hogy megbánnánk, sőt akár minden éjjel "vétkeznénk", ha megtehetnénk. Nincsenek határok, nincsenek korlátok, az illata megvadít, magamhoz rántom, és szorítom, féltem...számomra a szerelme mint egy illegális szer, tudom, hogy káros, mégis egyre jobban akarom, és egyre többet akarok, hiába tiltják, nem érdekel, egyszer belekóstoltam, és nincs többé menekvés...nem tudom, és nem is akarom letagadni azt az érzést, hiszen akármennyire megbolondít, imádom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése