Szétzilált kapcsolatok avagy házinyúlra nem lövünk

Újabb nap, megint valami eszembe jutott. Igazából a hét eseményei rádöbbentetek, milyen nehéz is egy találkozót összeszervezni, ha vannak konfliktusok. Hogy miért is? Mert házinyúlra lőttünk. Nem is hinné az ember, hogy egy kis flört, vagy egy kis komiszkodás később szétzilálhatja a társaságot. De miért is? Mert nem lehet közös programokat szervezni, hiszen ott vannak ellenségeskedések, amikor kiismertük a másikat, és nem tudunk olyan önfeledten bulizni vele, mint a többiekkel, és így kezdenek lassan kialakulni a csapaton belüli még kisebb egységek, ami rányomja az összejövetelekre teljesen a bélyeget. Elvégre ki akar olyannal szórakozni, akinek a puszta jelenléte is irritálja, akivel nem váltott már egy ideje egyetlen szót se, aki lemaradt a korábbi partikról és lemaradt az eseményekről és nem érti a legtöbb közös beszédtémát, amikor mindenki nevet zavartan pislog körbe, semmit nem ért a félszavakból.
Elég szar dolog, az biztos. Most is felmerült, milyen jó lenne egy közös összejövetel. De kivel, hol és mikor? Úgy kell összehozni, hogy ne legyen kukán ülő emberek, akik csöndesen szopogatják a sarokban ülve a sörüket, miközben magukba fordulva nyalogatják sebeiket, és alig várják az alkalmat, hogy beleköthessenek a másikba, aztán ott vannak, akik mindegyik kis csapattal kijönnek akik semlegesen, mindenivel váltanak pár szót, nincs bajuk a másikkal, és mégis ők jönnek ki szarul az egész helyzetből. Hiszen mindenkivel akarnának beszélni, jó lenne mindenkit megkérdezni, hogy megy a suli, a munka, mi volt vele, hiszen milyen rég láttuk már és kíváncsiak vagyunk hogy van és mi van vele mostanában. De ilyen nem lehetséges, mert ha ott van mindenki, akkor a szervező érzi magát kellemetlenül.
Úgyhogy a nagy közösségnek annyi, a közös lógások már csak elvekben és az emlékekben léteznek, és búcsút inthetünk a későbbi közös találkáknak, hiszen sok téma kiesik és vigyázni kell, mikor mi hagyja ez az ember száját, nehogy újabb sértődések legyenek amiért vannak, akikről inkább nem beszélnek, vagy nem akarnak beszélni. Maradnak a kisebb csapatok, amikor megfogyva megyünk sörözgetni és szórakozni, és ottmarad nekünk a legnehezebb választás, hogy kivel menjünk szórakozni és kivel mégse, ha nem akarunk később emiatt mi is bonyodalmakat.

De milyen fura is az ember, nem igaz? Hiszen előtte mekkora volt a barátság, és akkor jön egy rossz döntés, ami megváltoztat mindent, és nagyon erős a gyanú, hogy nem is fog megoldódni ez a probléma sokáig, sőt akár soha. És akkor akik nem sokat tehetnek szívják meg az egésznek a levét. De a lényeg, hogy azért ha egy maroknyi ember marad csak, legalább lesznek páran, akikkel megvitathatjuk az aznapi történéseket, akik érdekelnek mindet és akik kíváncsiak ránk, és bebizonyíthatjuk, hogy kevés emberrel is össze lehet hozni egy jól eltelő estét :)