Nem tudom, ennek mi értelme, hogy a sors játszadozik velünk. Méghogy erősebbé tesz, ha az elénk görgetett akadályokon átvergődünk valahogy, és a vérző sebeinket nyalogatjuk. Miért is írom ezt? Mert eddigi életem során egyet megtanultam, amit nagyon akarok, és küzdök érte, csak akkor fog teljesülni, ha feladom, és azt mondom, oké, elegem van, besokalltam, nem csinálom tovább. És akkor kapok egy kicsi reménydarabot, mint egy vékony madzag, amibe kapaszkodhatok egy kicsit. Nagyon köszönöm, de most már befejezhetné, aki odafönt rángat, mint egy mazsorett-babát, mert kezd betelni a pohár.
A küzdelmeimből tanulok, sokat. Hogy nem érdemes sok energiát beleölni dolgokba, mert felesleges, többnyire úgyse válik be amit elképzeltem. Hogy felesleges hiú ábrándokat kergetni, ez a XXI. század, le kéne pottyanni a realitás talajára, és elfelejteni az álmokat, az ábrándokat, és elkezdeni élni, beletörődni a szürke hétköznapokba, a reménytelen és kudarcokkal teli életbe.
Pedig az akadályoknak pont az ellenkezőjét kellene eredményezniük, hogy ha felállunk, merjünk nekiveselkedni egy újnak, és újra meg újra merjünk hinni, hogy sikerülhet.
Most csak azért látom ilyen borúsan a dolgokat, mert megint kudarc ért, amiért küzdöttem, és amibe annyi energiát fektettem, nem sikerült. Mármint nem azt mondanám, hogy nem sikerült, hanem mikor már feladtam, és beletörődve azt mondtam, elég volt, nem csinálom tovább, kaptam azt a csalogató reményt, hogy megvan a küzdelem eredménye...csak most már nem adottak a lehetőségek, és annyira letörtek a negatív csapások, hogy feladtam. Most meg fájhat a szívem, hogy végre beteljesülhetne egy vágyam, ami lehet, hirtelen fellángolásnak tűnik, én mégis vakon küzdtem érte, és mégse élvezhetem...
De azért megfogadom a tanácsot, "Bízva bízok, és küzdve küzdök", és lehet, mégis jobbra fordul minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése