Utazunk, úton vagyunk, száguld a kocsi 110-zel, repülnek a fák mellettünk, rohannak a felhők elöttünk. Ez is egy szokásos késő májusi nap volt, előző hét csütörtök, délelőtt, mégis már a hőmérő szála kúszott a 30°C felé. Tikkasztó meleg, a levegő megállt, elült, a szél nem fúj, nincs légmozgás. A forró beton meg megint rátesz egy lapáttal, az izzó aszfalttól csak még melegebb van.
És ekkor jött a szemkáprázat. Előttünk a betonon a szürke aszfalton fekete sávot pillantottam meg. Gondoltam, egy kis nyári zuhé, de jó, lehűti egy picit a levegőt, úgyis baromi meleg van. De nem eső volt. Ez volt a káprázat. Annyira felhevült a beton, hogy messziről visszatükröződött, mintha nedves lenne az esőtől. Micsoda pofáraesés.
A másik kedvencem pedig a napok hirtelen esős időszakában kerültek felfedezésre. Ismerős lehet, reggel már 7kor 20°C fölött van a higanyszál, és akkor jön délután 2 körül a hirtelen váltás. Egyszer csak azt veszem észre, hogy süt a nap, de mennydörgés rázza meg az eget. Kinézek, és a felhő annyira összefüggő szürkés-kékes árnyalatú, mintha valaki az ég azon részét egy rajzprogramban egy gombnyomással beszínezte volna. És itt jött számomra az érdekesség, hogy hiába volt beborulva, az ég felettem levő része még világos volt, a háttér meg sötét szürkés-kék, majdnem éjfekete, és a távolban a házak kontrasztja olyan éles volt, a körvonalak, az ablakok és erkélyek vonalai, a fák zöld koronái is kiemelkedtek az egyszínű háttérből, mintha egy életre kelt festményt néztem volna, az távoli éles és közeli halványabb körvonalak, és a távoli színek intenzitása, ellentétben a körülöttem lévő házak halvány színeivel. Egyszerűen szép volt.
Nem kell hozzá sok fantázia, hanyatt fekve a fűben nézve a felettünk elhaladó felhőket, melyik milyen alakzatot vett fel, mire hasonlít, egy érdekes városi kép, amire eddig nem is figyeltünk fel, nem kell hozzá semmi több, mint egyszer kinyitni a szemünket, és nemcsak nézni, hanem látni is...és ilyenkor fedezhetünk fel újabb és újabb dolgokat, amik mellett nap mint nap elhaladunk, ám akkor, abban a pillanatban mégis kiemelkedik a megszokott hétköznapi arculatból. Nem is vettük észre, pedig elmegyünk mellette nap mint nap, és amikor megpillantjuk, megállunk, és ámulunk, hogy ezt mikor rakhatták oda? Sajnos én is jártam így, amikor egy utcában elsétáltam sokszor észre se véve a felettem ülő bohóc szobrot, és amikor valaki mondta, láttam-e, csak ámultam, hogy mikor került oda.
De azóta kinyitom a szemem, és sokszor elindulok hamarabb, hogy több időm legyen szemlélődni, megnézni akár az ízlésesen berendezett kirakatokat, hogy a bokrokat megint megnyírták, hogy új virágokat ültettek a régiek helyére...látjátok, minden nap van mit felfedezni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése