Igen, megint elég negatív voltam, megvolt a hullám lefelé, kellene felfelé menni a pozitív és elégedett rész felé. És hogyan csinálom ezt? Majd adja magát a dolog. Kezdődött az egész ma hajnalban, amikor kómásan és dagadt szemekkel kiléptem a neonfény áztatta éjszakai műszakból a sötét és hideg külvilágba. A hideg szél belekapott a hajamba, szinte égett a fülem, nem is csoda,hiszen ha a hőmérő mutatója korrekten jelzett, elértük azt a szép 0°C-ot, de ahogy ez a hőmérő jelzi, a +0°C-t, fene tudja miért előjeles, de megerősítette, hogy még nem ment fagypont alá a levegő. Dideregve kotorásztam a zsebembe a lakatkulcsért, kilakatoltam a bicót, és útra fel. Ilyenkor imádom a várost, mert még alszik, de mégis már kezd ébredezni, emberek kószálnak az úton akár céllal akár céltalanul, alig jár néhány autó, és lehet sebesen tekerni a úton, az utcai lámpák még világítanak, a távolban látszanak a lámpafények, mintha a csillagok leestek volna a völgybe az égről, és még mindig izzanának, világítanának. Végre zöldre vált a lámpa, elindulok, beletaposok a pedálba, és élvezem, ahogy a hideg belekap az arcomba, ahogy száguldva elrohannak mellettem a fák, aztán pár perc, és benn is vagyok a városban, körbevesz a petondzsungel, azt a pár autót várakoztatja a kereszteződés lámpája. Pechemre pirosat kapok, mérgelődök, mert hideg van, és ahogy megállok, tudatosul bennem csak igazán, hogy lefagynak a kezeim. Körbenézek, az utcán csak néhány ember siet, előttem a színház kupolája váltogatja még a fényeit, még van értelme, látszanak a kék-piros-zöld-fehér kockák. Várom, hogy zöldre váltson a lámpa, ez a pár perc szinte egy örökkévalóságnak látszik, a farmer keménnyé fagyott már a combomon, a lábai égnek a hidegtől. Végre átvált a lámpa, mehetek, beletaposok megint, balra-jobbra cikázok a kis utcákban, sietek hazafelé. Elérem a parkot, és itt van mindig az a kép, amitől máris jobb a napom; ahogy a kékes égen megjelennek a világos sávok és a nap vöröses-rózsaszínes foltja, amitől a felhők rózsás pírt kapnak, mint valami festményen, és ezen a rózsás pirosas égbolton szállnak a varjak fekete foltjai, kontrasztosan kiemelkedve az elmosódó meleg színekből. Ja, lehet, most valaki azt mondja, ez csak egy felkelő nap, nincs benne semmi extra...badarság...én azt mondom, igenis minden napfelkelte más, nincs két egyforma, mindig van benne valami kis csavar valami egyéni. És igenis minden napszaknak megvan a szépsége, úgy, ahogy egy napfelkeltének is, ahogy meleg színeivel megbolondítja a kékes rideg eget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése