...megint itt az ősz, de ez az idő bekavar. Kezd hidegebbre fordulni, előkerül a pulcsi a szekrényből, meg a kis átmeneti kabát. Erre másnap jön megint a meleg, totál bekavar, és megint jön az a szokásos érzés, hogy olyan mehetnékem van. Hogy merre? Passz. Még azt se tudom, miért akarok annyira elmenni, csak érzem, ki kell törni a megszokásból. Na igen, ezt úgy mondom, mintha ugyanazt a melót csinálnám legalább 20 éve, és teljesen belefásulva azt mondanám, hogy elegem van, besokalltam, valami újat akarok, amiben megvalósíthatom magam.
Csak most itt vagyok, lebegek a semmi határán, nem tudom, hogy ez, amit most csinálok, ez vagyok-e valójában, hiába szeretem csinálni, mégis, mintha valami hiányozna, úgy érzem, hiába fektetek bele energiát, egyhelyben toporogva nem haladok se előre, sőt, inkább egyre hátra, hiába tanulok minél többet, mintha egyre kevesebbet tudnék. Ez tipikusan annak a példája, hogy igaz, hogy minél többet tudok, de mégis közben rádöbbenek, milyen keveset is tudok valójában, mert ahogy megnyitok egy ismeretlen ajtót, nem egy, hanem ismeretek tömkelege tárul elém. Szóval ez a tipikus 22-es csapdája, hogy bármerre megyek, nem lesz jobb, ha nem haladok, félreteszek mindent és azt mondom, elég, nem kérek több infót, akkor lemaradok, nem egy jó választás. Ha meg azt mondom, igenis minél többet akarok tudni, akkor szembesülök vele, hogy ez a rész jelenleg kimeríthetetlen, és sose kapok annyi infót, hogy többre ne legyen szükségem, sőt, van, amiről önmagában nem elég tudni, érdemes a környező témákba is belebonyolódni, hogy jobban értsük. Na szóval kösz, nagyon beleválasztottam a lecsóba...
És most itt tartok, hogy akkor most merre is tovább...naná, hogy előre, de akkor se stimmel valami...valami mintha még mindig hiányozna...csak azt nem tudom, hogy mi.
Na, a lámpa pirosra váltott, nemcsak én torpantam meg, de a busz is...sárga...zöld, na indulunk, én meg összeszedem a gondolatokat, hogy is tartottam...szóval utazom, az megvan, megyek valahová, csak ez a rohadt görcs nem akar múlni, érzem, hogy nem jó ez így, az egész gyomrom görcsben van, mintha azt mondaná, nem jó, nem erre, a másik irányba, mintha tudnám előre, hogy valami nem kívánt fog történni, mintha a másik irányban várna rám, amit keresek, amit tudok, hogy van és létezik és arrafelé van, csak nem tudom megnevezni...hát igen, majd legközelebb arra megyek, de most követem egy darabig ezt a megszokott utat, hiszen a járt utat a járatlanért nem szívesen hagyom el...bár ki tudja, lehet nem csalódnék, ha meglelném, ami annyira hívogat...de most egyet tudok, beért a busz, és le kell szállni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése