Ismét itt a rózsaszín köd

Ó, anyám! El se hiszem, hogy megint elkezdődött a suli. Na igen, már vagy két hete, nekem mégis most kezd tornyosulni a vállamon a tanulnivaló, és kezdem felvenni az ütemet, megint becsengettek. Na jó, csak képletesen, de ahogy látom a kisiskolásokat, eszembe jutnak azok a régi szép emlékek, a hosszú évnyitó, amikor a melegben főve azt kívántuk, bárcsak ne lapozna megint a jegyzeteiben az igazgató, bárcsak meglenne már a tanterv és mehetne mindenki haza. Aztán az első órák, mint elsősök, amikor kiléptünk az oviból, és beleléptünk a rendszer és időpontok sűrű hálójába. Aztán jöttek az egyre hosszabb órarendek és az egyre nehezebb hátitáskák. Sajnálom is a mostani kisiskolásokat. Emlékszem, anno ilyen kicsinek, amikor roskadoztam a táska alatt, és szülői segítség kellett, hogy be-i tudjam szállítani a suliba. De a rendszer azóta se javul, ma is látom, ahogy roskadoznak a kicsit, vonszolják magukat, meg vonaglanak a táska miatt, minden második lépésnél rántva egyet a táskán, mert húzza a vállat.

Na igen, szóval becsöngettek, itt van megint az ősz. De annak nagyon örülök, hogy még tart a vénasszonyok nyara. Van, aki azt mondja, bárcsak jönne a hideg, nem szereti ezt a nagy meleget, szerintem ez kell, elvégre van négy évszak, és a tavasz meg az ősz enyhébb, a nyár igenis legyen izzasztó meleg, legyen néha kánikula, elvégre akkor minek a hűsítő Balaton. Meg ha nincs meleg, akkor nem melegszik fel a víz, és jön, hogy jaaaaj, de hideg a víz még mindig, így nem lehet benne pancsolni. Szóval akkor meleg legyen, vagy hideg? Nekem így jó, elvégre azt vettem észre, ha hideg van, az a baj, ha meleg, akkor meg az, mert ilyen fura a magyar ember, hogy ami van, azon keseregni kell, búslakodni, és az adott helyzet sosem jó...durák vagyunk.

De nem is a népséget akartam kritizálni, csak eszembe jutott, milyen jó idő van...imádom az ilyen estéket, a közös esti sétákat, amikor nem az a fontos, hogy merre menjünk, hanem hogy menjünk valamerre, akármerre, lehet az egy ezerszer bejárt út, vagy egy ismeretlen ösvény.

Imádom, mert nincs túl hideg, se túl meleg, kellemes fülledt az idő, ha teli hold van, az még rátesz egy lapáttal, és bezsongat, felpörget, tettre késztet.

És valahogy ez az idő megint előidézte a rózsaszín ködöt. Hiába van itt megint a pörgés, a hajtás és a könyörtelenül ott éktelenkedő időpontok és határidők, valahogy ez az idő ellazít...mintha pár lépéssel a föld felett lebegnék, mintha eltűnt volna minden érzés, mintha könnyű lennék, belül tele apró buborékokkal és csak azon kellene aggódnom, hogy el ne szálljak...majd útközben valamiben megkapaszkodok...