A nagy kérdés

Eljött ennek is az ideje, megkaptam tegnap a nagy kérdést. Vegyes érzések kerítettek hatalmukba, nem is tudom, hogy örüljek, vagy elkenődjek, hogy most meg kell mondanom, mit akarok Karácsonyra. Elég hülye kérdésnek tartom, hiszen az ember egy idő után eljut egy olyan szintre, amikor már nem kér játékokat, gyerekként még minden apróságnak örül, nem is az az igazán fontos, hogy mit kap, hanem hogy mennyit, és sokszor nem a nagy dolgok, hanem az apró figyelmességek a legaranyosabbak, ha az ember elé odapakolnak egy stócot, hogy ez mind a tied, akár zokni van benne, akár tusfürdő, az élmény a legjobb,hogy annyi csomagot ki lehet bontani.

Valahogy ezt nehéz lenne meghatározni, hiszen olyan sok dologra lenne szükségem, mondjuk van, amit pénzért nem lehet megvenni és a Jézuska se fogja a fa alá tenni becsomagolva, az utcán meg csak nem akar belém botlani, mindig elkerül a csibész. Szóval tárgyak, miket is kérnék. Írhatnék egy iszonyat hosszú listát, hogy jó lenne pár új gönc, az a téli bakancs amit kinéztem már a kirakatban, egy másik telefon, mert a mostani már döglődik, és alig lehet vele telefonálni, ha már elektronika, akkor egy új noti se lenne rossz, mert a mostani elég hangos, megvan már 5 éves, a gombjai kikoptak, a teljesítménye meg nem igazán felel meg a mostani új programok használatához. Csak olyan ajándékot se kérhetek, ami miatt a másik hitelt vesz fel, valami kicsiben kéne gondolkodni, meg az elektronikai ajándékok mindig érzékeny pont volt. Hiába mutatom meg, mi tetszik, ha a pénztárcának nem felel meg az ára, akkor egy kategóriát lejjebb kell lépni. És ilyenkor jön a krízis, amikor azt hisszük, hogy az fog várni a fa alatt, kibontjuk és tátáám, valami tök más kütyü bújik elő a csomagolás alól. Ilyenkor ha felsandítok, akkor hogy mondjam azt a másiknak, hogy nem ez volt, amit kértem, nem ilyet szerettem volna, amikor látom a másik szemében, hogy mennyit rohangált, miközben rám gondolt, hogy megvegye, azt hitte, örömet szerez, és mégse a várt hatást hozta. Úgyhogy ilyenkor az ember mosolyog, megköszöni illedelmesen, de közben azon töri a fejét, vajon a másik kütyü meddig fogja még bírni, ódzkodik az újat használatba venni, mert ha ránéz mindig a vegyes érzelmek jutnak eszébe, hogy utálja, mert minek kellett ilyet kapnia, viszont tudja, a másiknak mennyit kellett güriznie, hogy meglephessen minket vele. Úgyhogy az ilyen félreértések elkerülése végett idén ki fogom kötni, hogy mivel tudom, hogy azt, amit kinéztem nem tudják megvenni, inkább más hasonlót se vegyenek, és akkor nincs gond. Inkább kérem azt a sapit, amit az egyik árusnál láttam, olyan volt, mint a nomádoknak, kötött-szörmés satyó, jó meleg, pont ideális a téli hidegben, és ha belövöm, hogy melyik minta tetszik, a színválasztás rájuk maradhat, egy kis válogatási fejtörést meg kell hagyni. Meg jöhet a szokásos zokni meg pipere cuccok. Azt valahogy nem lehet elrontani - na jó, akinek nagy érzéke van, annak sikerül olyan parfümöt választania, ami olyan iszonyú tömény vagy olyan összetételű, hogy besüllyesztjük a szekrény legaljára, és csak akkor fújjuk magunkra, ha találkozunk velük, csak akkor fennáll a veszély, hogy azt hiszik tetszik és meglepnek valami hasonlóval ismét. 

Úgyhogy ezekben az ünnepi ajándékokban ez a legszebb, az életben sose jön össze a filmekben látott csoda, hogy mindenkinek minden tetszik, nálunk egy Karácsony se volt zökkenőmentes, de ez valahogy így a tuti, unalmas lenne, ha sose lenne valami emlékezetes pillanat, hogy majdnem felgyújtottuk a lakást a csillagszóróval, hogy alig terítettük meg az asztalt, a leves egyből kiborult és kezdhettük törni a fejünket, hogy mit csináljunk, mert csak húsvéti meg virágmintás terítők voltak, hogy a fa megindult és az izzósor tartotta meg, meg az a pár méternyi damil, amivel a radiátorhoz erősítettük végül. De ezek így szépek, milyen uncsi lenne a filmes idill, akkor nem lenne min nevetve nosztalgiázni.

Igaz, még nincs itt az ideje, de itt egy rövid videós segítség azoknak, akiknek a kocka formáktól eltérő formájú tárgyak csomagolása nehézséget jelent :)