Naiv idióta vagyok...

...hogy miért? Nem tudom, nap mint nap ezt kérdezem magamtól, de nem jövök rá a válaszra. Biztos velem van a hiba, mert nem zárkódom el a külvilágtól, és bennem van a régi rendszerek segítőkészsége, hogy ha kérnek valamit, rohanok, és teljesítem, ha van rá lehetőségem. És én kis buta naiv, mindig beveszem, hogy minden ember jó, minenkinek lehet hinni, és jó tett helyében jót várhatok. Egy fenét! Kér valamit, teljesítem, aztán kérek én is valamit, amire a füle botját se mozgatja, hogy nem ér rá, nincs kedve hozzá...jó, ha így állunk, akkor én is elzárkózok előle, nem segítek legközelebb, de természetesen nekem van lelkiismeretfurdalásom az egész után, hogy mert milyen gnosz vagyok hogy nem segítek neki. Aztán eltelik egy-két nap, és jön a mézesmázos duma, meg jönnek a kérések, kellene neki ez-meg az, én meg magamban, hogy persze, majd ha fagy, ő se segített, én minek segítsek. Aztán hamarosan jön a lelki duma, be vagyok állítva hogy én vagyok a hülye, és a gyerekes, hogy valami számára apró dolgon besértődök, ami nekem igenis sokat jelentene, nekem lesz rossz érzésem és persze mi következik? Részéről semmi, és ha fel merem hozni ismételten a kérésemet, még az se hatja eg, hogy nekem mennyire sokat jelentene...elvégre miért is érdekelné mit akarok én, ha már mindent megtettem neki, amiket utólag szeretett volna?