...nem tudom, hogy a hó és a hideg miatti bezártság vagy csak úgy ez a sok rossz és borzalom, amit a világról nap mint nap közvetít felén a média felém van-e ilyen hatással rám, de megint olyan Teréz anyuzhatnékom van. Van egy kis szabad időm, fellépek böngészgetni, úgyis volt pár dolog, amit meg akartam nézni, és ahogy linkről linkre kattintok jönnek a lelkisérült állatok, magam se tudom, hogy sikerül, de valahogy mindig rátalálok a szomorú szemű állatkákra, akiket kidobtam, kiraktak az utcára, és most ideiglenes helyen várnak új és szerető gazdira, vagy akiket személyes okokból a jelenlegi tulajok nem tudnak tovább tartani. És ilyenkor eszembe jut, hogy szegény nem tehet arról, hogy már nem kell, vagy már nem tudják tartani, és félve gondolok bele, hogy a kényszer miatt ismét rossz kezekbe kerül. Nekem is van pár apróság otthon, mindegyiknek igyekszem megszépíteni az éveiket, elvégre egy kisállat tartása nem kötelező, hanem választható, de ha valaki belevág igenis végiggondolva felelősséget vállalva kéne tennie. Jó, nem mondom, hogy amikor nekem is változások jöttek, nem mondtam, hogy kevesebb időt tudok velük tölteni, de a hétköznapi hiányt igyekszem hétvégén bepótolni :) És igaz, nincs sok helyem otthon, de mégis úgy segítenék ezeknek a kis "árváknak". De ilyenkor jön a nehéz kérdés...ha nem tudsz mindnek segíteni, mert ez jogos, hogy nem menthetem meg egyedül az összeset, és ilyenkor hálát adok, hogy vannak velem azonos gondolkodásúak, akik hasonlóan bánnak az állataikkal, szóval ilyenkor ha nem tudok segíteni az összesnek, hogyan választom ki azt a néhányat, akiknek lehet segíteni? Nehezen, mert tudom, szar érzés otthagyni a többit, és eggyel távozni, hiszen annak a többinek is ugyanakkora oka van rá, mint a kimentettnek. És jött az ötlet, hogy rendben, a szem a lélek tükre, szóval próbáljuk meg kiválasztani a legszomorúbb szeműt...ami utólag szintén nehéznek bizonyult.
De azáltal, hogy esélyt adok néhánynak, nem csak nekik, nekem is jó. Persze miért is? Mert ezek az állatok sokkal több szeretetet tudnak adni, és egy kis gondoskodást jobban viszonyoznak, mint egy ember, és ha szar napom volt, és feldúlt vagyok, elég ránéznem, és az édes pofijától el is száll minden rosszkedvem, minek is dühöngeni, és mérgelődni, nem igaz?
Akik szkeptikusok lettek volna, azoknak itt egy kép, tessék csak jól megnézni...hát nem ennivaló? És ugye, hogy amíg a képet néztétek csak az édes pofijára gondoltatok, nem a napi fáradalmakra és bosszúságokra? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése