De akkor ideje valami kis vidámságot csempészni a szürke hétköznapokba. Ugye, mindenki ismeri a hullámvasút érzést? nem kell ehhez egyszer sem utazni egy ilyen masinán, elég ha tudja az ember, hogy működik: egyszer fenn, egyszer lenn. Na, ez van velem is. Van egy semleges hullám, aztán jön egy lefelé vezető, amikor minden úgy szar, ahogy van, semmi sem sikerül, minden idegesít, minden lehetetlen. Ez eltart pár napig, aztán jön az emelkedés, amikor elérem a semleges szintet, és szárnyalok a magasabb pozitív szintre. De szerencsére a szinteken nem tudok megrekedni, és a rossz szinten se időzök sokat. Úgyhogy most ha már nekem is kezd jó kedvem lenni, megosztom veletek, csempészek egy kis vidámságot a ti életetekbe is.
Az egész történet egyszerűen kezdődött, itt a nyár, és kellene valami kis nyári meló, vannak kiadások, vágyak, amiket pénzelni kell. De nem is gondoltam volna, hogy mennyi élménnyel fogok gazdagodni pár nap alatt. És az élet megmutatta, milyen változatos, és hirtelen tud néha lenni. Kaptam szombat reggelre időpontot, mehetek besegíteni egy céghez. Nagyon örültem, és annyira izgatott voltam, hogy milyen lesz, mivel új helyről volt szó, mit kell majd csinálnom, mennyire fog menni, hogy egész éjjel csak forgolódtam, és mire végre elaludhattam volna, kelni kellett. Ez olyan ismerős gondolom, amikor annyira izgulunk valami miatt, hogy tisztára fel vagyunk pörögve, és képtelenek vagyunk leállítani az agyunkat, egyfolytában dolgozik és dolgozik, szövi a még meg nem történt dolgokat, képzeletbeli foszlányokkal kiegészítve, hogy mi történhet, mi lesz majd. Na, így kezdtem a napot, elbicikliztem kicsit félálomban, megérkeztem, és onnantól kezdve pörögtek az események. Jó, kicsit megijedtem, mert beledobtak a mélyvízbe, de szerencsére mindent elmagyaráztak, és nem az volt, hogy na, hülye gyerek, még mindig nem végeztél? Klassz volt, mert nem csak töltöttem ki az árut, de közben a vásárlói kérdésekre is igyekeztem választ adni, és ez volt, ami nagyon tetszett a dologban, hogy kinn vagyok, sürgök-forgok, és közben még segíthetek is. Volt vevő, akivel tanácstalanul kopogtattuk a dinnyéket, vajon melyik lehet a legfinomabb és legédesebb, és közben szó szót követve elmesélte, ő mi alapján választ dinnyét, eddigi tapasztalatai alapján melyik szokott a finom édes fajta lenni. Szóval megint tanultam valami újat, aminek még hasznát is fogom venni. De a nap még tartogatott újat, mert hiába voltunk sokan, mégis kevesen voltunk, kellett egy kis segítség a kiszolgáló pultba. Anyám, az a pár perc, amíg átsétáltam, émelyegtem, annyira ideges voltam, hogy nekem most mosolyogva ki kell szolgálnom az embereket, holott eddig is ezt csináltam, csak ez valahogy más volt. Beállítottak a pultba, sapka a fejre, elmutogatták a gombokat, és vigyázz-kész-rajt, indult a kiszolgálás. Bénáztam, remegett a kezem, és én kértem elnézést, hogy nem megy elsőre, de szerencsére mind a munkatársak, mind a vevők többsége nagyon figyelmes és elnéző volt, megértette, hogy az új dolgokat meg kell tanulni, nem így születik az ember, hogy mindent tud. De szerencsére elég pörgősen sikeredett. Volt, hogy egymás hegyén-hátán álltak a vevők, volt, hogy akadt egy szusszanásnyi idő, amíg feltölthettem a kifosztott részeket. Volt, hogy kicsit vágytam vissza pakolászni, mert egyedüli diák voltam, de örültem, hogy egy lépéssel feljebb kerültem, és végre felelősségteljesebb posztot is rám mertek bízni. Még csak július van, van másfél hét vissza a nyárból, alig várom, milyen új kihívásokkal kerülök majd szembe.
Ja, és igen, nyár van, ami nálam a pancsi-idő. Ilyenkor van néhány hét, amikor annyira meleg van, hogy az ember elfolyik még az árnyékban is, és milyen szerencse, hogy van egy ilyen klassz hűsítő hely, mint a Balaton, ahol belecsobbanhatunk a finom hűsítő vízbe, és újra gyerekek lehetünk, homokvárat építünk, mint régen, vadul locsoljuk egymást, és belevetődünk a vízbe, visítozva ugrándozunk és pancsolunk. Hát igen, a Balaton mindenkiből előcsalogatja azt az elfeledett gyermeki ént, amikor ilyen apróságok feltöltötték, amikor nevetve pacsáltunk egymást a vízben, vagy galádul a másik matraca alá úsztunk, és felborítottuk. Ezek a csínyek megmaradnak örökre, és ilyenkor nem érdekel, ha azt vágják a fejemhez, már nem vagy gyerek, nagy vagy az ilyenekhez. Méghogy vannak dolgok, amik korhoz kötöttek? Na persze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése