Érdekes téma, és megéri vele foglalkozni. Mindenkinek ott motoszkál ez a kérdés a fejében. Így van ezzel az, aki már évek óta játszi ugyanazokkal a lottószámokkal, aki ugyanazt a kaparósorsjegyet veszi, ugyanazt a rejtvényújságot fejti meg és küldi be a megfejtést, bármilyen nyereményjátékról, befektetésről, jövőbeli tervről vagy beruházásról van szó, mindig ott szurkál minket a kérdés, hogy merjük-e? És ha meggyőztük magunkat, és belefektetünk, vesszük a sorsjegyet minden nap, kiváltjuk a szelvényt minden szombatra, vagy azt mondjuk, ez a terv nagyszerű, és belevágunk, befektetünk, és úgy gondoljuk, ha keményen dolgozunk vagy kitartóan lottózunk az meghozza eredményét. És ha mégse jönne be, és mégse válna be rövid időn belül, elkezdünk tanakodni, hogy mi van, ha mégse hozza meg a sok befektetés a gyümölcsét, és mi van, ha hiába folytatjuk kitartóan, mégse fog beválni? A cégünk becsődöl, a lottót pedig más nyeri meg? És ilyenkor jön a harmadik nagy kérdés, hogy mikor kell abbahagyni, befejezni és véget vetni, majd valami újba kezdeni.
Ilyenkor két változat marad, vagy folytatjuk, és kitartóan reménykedünk, hátha végre ölünkbe hull a szerencse, vagy hogy nem fektetünk bele több időt, pénzt és energiát, mert felesleges. De mi van, ha pont akkor válna be, pont akkor húznák ki a mi számainkat, vagy pont akkor nőne meg a kereslet az általunk gyártott termékekre? Jó kérdés, kibillent mindet az egyensúlyból, és bárhogy is döntünk, tudjuk a lelkünk mélyén, hogy ha nem válik be, csakis magunkat fogjuk hibáztatni, hogy miért nem tudtunk még egy kicsit várni, miért nem tartottunk ki még egy leheletnyit, és most vinnék a cuccunkat, mint a cukrot, vagy miénk lenne az ötös, és dúskálnánk a pénzben. De mi van akkor, ha úgy döntünk, hogy kitartunk, és várunk ég egy kicsit? Ha mondjuk 1-2 hónapig várunk, azt mondjuk, ha most se, akkor tuti soha nem fog beteljesülni, mégis bizonytalanok vagyunk, és az 1-2 hónapból lesz 3-4, esetleg fél vagy 1 év. És amikor eljön az az idő, amikor már annyira akartuk, mégse jött össze, és csalódottan lemondunk, jön Murphy törvénye szerint a várva várt beteljesülés. Miért is ne, ez sajnos legtöbb esetben így van, az ember küzdve küzd, de amikor belefárad, befejezi a küzdelmet, nem reménykedik többet, és akkor végre teljesül. Bár amikor lemondunk, nem adjuk fel azért se 5 év után ugyanazokkal a számokkal szelvényünket. Mégis bekapcsoljuk a TV-t, és remegő kezekkel tarjuk a szabályzót, legbelül reménykedünk, hogy most se azokat a bizonyos számokat húzzák. Ha szerencsénk van, műs kombináció lesz a nyerő, és mi megnyugszunk, hogy igen, most se jött össze, jól tettük, hogy abbahagytuk a reménykedést, hogy végre sikerül. Ha meg azokat a számokat húzták, verjük a fejünket a falba, hogy miért nem vettük meg ma, tudhattuk volna, hogy most biztosan be fog következni. Bár ott lehet a sanda gyanú, hogy mi van akkor, hogyha mégis megint szelvényt váltunk, megint nem jön össze. Sajnos ezt nem lehet ilyen egyszerűen meghatározni, hogy mikor teljesül kívánságunk. Nincs erre egyszerű matematikai képlet, hogy behelyettesítve a várakozással eltelt időt, és a várakozás tárgyát megkapjuk azt a pillanatot, amikor valóra válik. Meg nem is lenne ilyen szép az élet. Mármint szépnek szép lenne, de nem lenne ilyen változatos, tele meglepetésekkel. Ha mindig minden hamar az ölünkbe hullana, egy idő után már nem lenne értéke a kívánságainknak. Ha mindent azonnal megkapnánk, nem értékelnénk semmit.
Ha nem dolgoznánk érte meg, nem várnánk feszült idegekkel, hogy mikor fog megtérülni a sok befektetett idő, nem fogunk feszülten várakozni, hogy mikor teljesül végre. És ha beteljesül, nem lesz ott az a bizonyos katarzis, az a felszabadító érzés, hogy na, hátradőlhetünk egy kicsit, és élvezhetjük munkánk eredményét, hogy büszkeséggel töltsön minket el a tudat, hogy valami újat és figyelemreméltót alkotott.
Úgyhogy ha valamit nagyon akarunk, ne csüggedjünk, ha nem sikerül minden elsőre. Ha mindig minden menne, mint a karikacsapás, nem lenne értelme küzdeni, így nem kéne folyamatosan haladni a korral. Sőt, lehet hogy még mindig ősemberként örülnénk a tűz melegének egy hideg barlang mélyén.
Úgyhogy csak Madáchot tudom idézni, küzdve küzdj és bízva bízzál. Nem fog minden vágyad és kívánságod sikerülni, ami sikerül, nagyrészt sok várakozást és energiabefektetést igényel, de ha majd megszerezted munkád gyümölcsét elhiszed, hogy mégis megért minden fáradtságot...
Ilyenkor két változat marad, vagy folytatjuk, és kitartóan reménykedünk, hátha végre ölünkbe hull a szerencse, vagy hogy nem fektetünk bele több időt, pénzt és energiát, mert felesleges. De mi van, ha pont akkor válna be, pont akkor húznák ki a mi számainkat, vagy pont akkor nőne meg a kereslet az általunk gyártott termékekre? Jó kérdés, kibillent mindet az egyensúlyból, és bárhogy is döntünk, tudjuk a lelkünk mélyén, hogy ha nem válik be, csakis magunkat fogjuk hibáztatni, hogy miért nem tudtunk még egy kicsit várni, miért nem tartottunk ki még egy leheletnyit, és most vinnék a cuccunkat, mint a cukrot, vagy miénk lenne az ötös, és dúskálnánk a pénzben. De mi van akkor, ha úgy döntünk, hogy kitartunk, és várunk ég egy kicsit? Ha mondjuk 1-2 hónapig várunk, azt mondjuk, ha most se, akkor tuti soha nem fog beteljesülni, mégis bizonytalanok vagyunk, és az 1-2 hónapból lesz 3-4, esetleg fél vagy 1 év. És amikor eljön az az idő, amikor már annyira akartuk, mégse jött össze, és csalódottan lemondunk, jön Murphy törvénye szerint a várva várt beteljesülés. Miért is ne, ez sajnos legtöbb esetben így van, az ember küzdve küzd, de amikor belefárad, befejezi a küzdelmet, nem reménykedik többet, és akkor végre teljesül. Bár amikor lemondunk, nem adjuk fel azért se 5 év után ugyanazokkal a számokkal szelvényünket. Mégis bekapcsoljuk a TV-t, és remegő kezekkel tarjuk a szabályzót, legbelül reménykedünk, hogy most se azokat a bizonyos számokat húzzák. Ha szerencsénk van, műs kombináció lesz a nyerő, és mi megnyugszunk, hogy igen, most se jött össze, jól tettük, hogy abbahagytuk a reménykedést, hogy végre sikerül. Ha meg azokat a számokat húzták, verjük a fejünket a falba, hogy miért nem vettük meg ma, tudhattuk volna, hogy most biztosan be fog következni. Bár ott lehet a sanda gyanú, hogy mi van akkor, hogyha mégis megint szelvényt váltunk, megint nem jön össze. Sajnos ezt nem lehet ilyen egyszerűen meghatározni, hogy mikor teljesül kívánságunk. Nincs erre egyszerű matematikai képlet, hogy behelyettesítve a várakozással eltelt időt, és a várakozás tárgyát megkapjuk azt a pillanatot, amikor valóra válik. Meg nem is lenne ilyen szép az élet. Mármint szépnek szép lenne, de nem lenne ilyen változatos, tele meglepetésekkel. Ha mindig minden hamar az ölünkbe hullana, egy idő után már nem lenne értéke a kívánságainknak. Ha mindent azonnal megkapnánk, nem értékelnénk semmit.
Ha nem dolgoznánk érte meg, nem várnánk feszült idegekkel, hogy mikor fog megtérülni a sok befektetett idő, nem fogunk feszülten várakozni, hogy mikor teljesül végre. És ha beteljesül, nem lesz ott az a bizonyos katarzis, az a felszabadító érzés, hogy na, hátradőlhetünk egy kicsit, és élvezhetjük munkánk eredményét, hogy büszkeséggel töltsön minket el a tudat, hogy valami újat és figyelemreméltót alkotott.
Úgyhogy ha valamit nagyon akarunk, ne csüggedjünk, ha nem sikerül minden elsőre. Ha mindig minden menne, mint a karikacsapás, nem lenne értelme küzdeni, így nem kéne folyamatosan haladni a korral. Sőt, lehet hogy még mindig ősemberként örülnénk a tűz melegének egy hideg barlang mélyén.
Úgyhogy csak Madáchot tudom idézni, küzdve küzdj és bízva bízzál. Nem fog minden vágyad és kívánságod sikerülni, ami sikerül, nagyrészt sok várakozást és energiabefektetést igényel, de ha majd megszerezted munkád gyümölcsét elhiszed, hogy mégis megért minden fáradtságot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése