Ébredező város

Megint itt vagyok! Mostanában Budán kalandozok, ide-oda utazgatok, végzem a dolgom, mint mindenki más. És hiába ugyanaz a hely, ugyanazt az utat teszem meg, és ugyanabban az időben, mégis minden nap, minten óra, és minden perc más. Így volt ez ma is. Leszálltam a buszról, és megindultam gyalog a villamosmegállóig. Még csak második napja utaztam fel, máris úgy érzem, kezdek részese lenni ennek a nyüzsgő, pörgő és pezsgő városnak, annak életének minden mozzanatának. Kezdek beleszeretni ebbe a gyors, dinamikus életstílusba. De azért jó hazatérni a nyugodt, meghitt környezetbe, az ismerős arcokhoz. Kicsit elkalandoztam, mivel most a mai reggel szépségeiről és élményeiről akarok írni. Az egész úgy alakult, hogy későbbi időpontra kellett menni, és volt fél órám, amikor egy abroncson üldögélve szemlélhettem a külvilágot. A tervezettnél simábban mentek a dolgok, és hamarabb odaértem, mint számítottam, szóval a várakozás unalmasnak ítélt perceit nézelődéssel és elmélkedéssel töltöttem. Félelmetes, hogy még csak 7 múlt, mégis tömve volt a villamos, az utcákon ide-oda futkostak, rohantak az emberek, egy-egy éppen indulni készülő villamos, vagy busz után. Hiába volt még reggel, látszott az ablakok félig behúzott sötésítő függönye, és az erkélyeken kábán kávézgató emberek képe, mintha a város sose aludna, mintha ez így lenne természetes, hogy itt reggel nem elkezdődik valami új, egy újabb nap, hanem folytatódna tovább, és az esti pihenő csak egy aprócska megszakítás lett volna. És ott az abroncson elég sok mindent megfigyel az ember. A közelben éppen építkeztek, előttem a síneken a villamosok kecsesen siklottak. Igen, a villamosok. Ez az, amit mindig is imádtam Pestben, a tömegközlekedés. Hiszen itt is vannak buszok, de hiányoznak a trollyk, a villamosok, a metrók és a földalatti. És ahogy ott üldőgéltem, felfedeztem, hogy a távolban van egy kis zöld folt, mint egy aprócska megmaradt, érintetlen természet a betondzsungelben, amit a villamosok, mint sárgán csillogó pikkelyű kígyók kegyesen körbetekergőztek útjuk során. Mint az éhes kígyó, aki zsákmányát kecsesen körbejárja, miközben a nap sugara megcsillan fényeg pikkelyén. Biztos, aki nap mint nap így közlekedik, csak felszáll merev arccal, leül, vagy megálla a megszokott helyén, ha még odafér, és réveteg tekintettel, ki se tekintve a már százszor látott városi képre utazik, aztán ha megérkezik, csak leszáll, és mint egy gép, megindul a berögzült útvonalon, vagy ha valami miatt egy kicsit el kell térnie, akkor szitkozódva vonul tovább. De nekem mindig tartogat valami újat, minden egyes alkalommal felfedezek valamit, ami addig elkerülte a figyelmem, főleg olyan útvonalon, amit már sokszor bejártam, pont azért, mert a megszokott képben vannak apró részletek, amik mindig is ott voltak, csak megbújtak, elvesztek a sok információban. Minden olyan menetrendszerű volt, mintha csak forgatókönyven meg lett volna írva. Leszálltak, felszálltak a járművekről, a járművek elrobogtak, jöttek és mentek újak. És valahogy volt valami pezsdítő ebben a dinamikus képben. Elkezdett hatalmába kerítenki az érzés, és érezni ezdtem azt a bizsergető érzést a lábamban, hogy indulni kellene. Bár már megérkeztem úticélomhoz, mégis úgy éreztem, mintha még nem értem volna oda, vonzott a villamos kecses besiklása, hívógaton sárgálott, mintha meg akarna igézni, hogy felszálljak rá, és ő elvihessen, el, valahova, messze, az ismeretlenbe. De sajnos a kötelesség közbeszólt. Nem szállhattam fel, a feladat, mint bilincs odaláncolt az épülethez, és nem engedte, hogy szabadon beutazzam a várost, felfedezve mindent, megismerni, milyen arculata vár a város különböző részeinek. De ami késik, nem múlik, van még idő, úgyhogy ami késik, nem múlik...

Mennyei idő...

Megint a buszon. Éppen zenét hallgatok, Kápolnásnyék környékén járunk. Szerencsére kevesen vagyunk a buszon, de a fülledt, párás levegőben az izzadságszag megrekedve fojtogatja az utasokat. Istenem, mikor érünk már oda?! És egyszer csak megcsapja az arcomat egy friss nyári fuvallat. Kinézek, és megértem, hogy cirógathatta meg arcomat a lágy szél a mozdulatlan levegőben. Fejünk felett a fehér felhők összemosódnak a esőt és felüdülést hozó szürke felhőkkel, mintha a ragyogó kék égre egy koszos mancsú gyerek vattapamacsokból ragasztgatta volna a felhőket. De így belegondolva, kell is egy kis zápor. Hiába szép zöld minden, a nap izzó sugarai kiszárítanak mindent, és kitikkasztanak mindenkit. Megállunk. Kinyílik az ajtó, és a felszállók egyre szaporábban ugrálnak fel a járműre; nekikezdett nyári zápor. De amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen állt el, mintha valaki visszamenvén észrevette volna a csöpögő csapot, és rendesen elzárta volna. De az a friss és üdítő érzés mennyei volt. Látszott, hogy mindenki felélénkül, az emberek társalogni kezdtek a buszon, a sofőr is élénkebben vezetett, és az utcán sétáló meg dolgozó emberek, akik először mérgesen méregették az eget, és szitkozódtak a zápor miatt, sokkal frissebbé, élettelibbé váltak odakinn. A pillanatra abbamaradó madárcsiripelés és bogárciripelés a zápor elvonultával oly hirtelenséggel és oly hangosan élénkült meg. Öröm volt látni a fürgén cikázó madarakat. És milyen más volt, a falvak és kis települések meg az árnyékot adó fák és tarka rétek rejtekében utazni, mint a felforrósodott, tüzes sztrádán száguldani. Valahogy mindenkit elvarázsolt a táj harmóniája, ami az ablakokra tapadt tekintetekből jól tükröződött...

Túlvitaminozott "szuperemberek"

Már nem is kell bemenni egy patikába vagy gyógyszertárba, a legközelebbi boltban, vagy a szupermarketek polcain is felfedezhetünk mindenféle gyors, és tartós eredményt ígérő készítményt.

Vannak sima vitamintabletták, vagy pezsgős változatok, porcerősítő, szemerősítő, immunrendszer-erősítő, potencianövelők, meg ki tudja mit nem erősítő készítmények. Aztán ha továbbhaladunk, vannak ilyen-olyan multivitaminok, amikben benne van minden, amire az embernek szüksége van a mindennapokban, amitől ébredéstől elalvásig fitt és aktív lesz, megállás nélkül dolgozik, mint a gép, sőt a reklámokból tudjuk, hogy számukra megáll az idő, mert a munka végeztével még a gyerekekkel is tud játszani, egy kis kocogásra is jut ideje, és még szórakozni is tud. Egy ilyen pici kapszula, és az egész nap tökéletes. Persze, más a reklám és a valóság. Aztán ha tovább megyünk a polcok között megtalálhatjuk a kedvenceimet, a bőrfeszesítő krémet, és a kopaszodás visszaállítására alkalmas sampont. Akinek nincs haja, mit mosson? Szóval már eleve megbukott a hajvisszanövesztő sampon. A bőrfeszesítő krém, meg egy másik kategória. Hiába kenjük fel, ha nem mozgunk heti rendszerességgel, meg nem iszunk elegendő folyadékot z a kicsi testápoló nem fogja pótolni az elvesztett vizet, meg visszaállítani a bőr feszességét, szóval segít, csak kell mellette egy millió dolgot is csinálni. Aztán ne szaladjuk messze, ott vannak még a nyugtató aromájú fürdősók, amik 100%-os segítséget nyújtanak a stresszes napokon egy nyugodt relaxáció elérésében. Persze, sikerülne, ha már nem húznánk fel magunkat a flakon kibontásával, amit olyan gondosan behegesztettek, hogy az "itt nyílik" felíratnál el se tudjuk tépni, és hosszú vacakolás után marad az olló. Aztán ha szerencsénk van, még illata sincs, amint érintkezik a vízzel, szóval marad a szúros kádalj, mert el a teljes eloldódás nem mindig sikerül, és az apró sódarabok bökdösése nem segít elnyugodni. És az egyik legutálatosabb dolog, ami csak létezik, a GYANTACSÍK. Juj, már kimondani is milyen fájdalmas. És nem is a tépdeső érzés, amit el lehet viselni, hanem a gyanta, amit még a speciálisan erre a célra kifejlesztett olajjal sem lehet levakarni, és folyton összeragad a lábunk, miközben megfogadjuk, soha többé. És egy új kedves kis találmány, ami nélkül az életünk káosz, és teljeséggel élhetetlen: az antiage fogkrém. De komolyan, mi az a baromság, hogy öregednek a fogak. több a ráncszerű barázda, vagy mi? Ha fehérít, írják rá azt, ha meg szájpH-értéket segít visszaállítani, vagy friss leheletet ad, akkor azt. És végül, de nem utolsó sorban a samponok. Mármint az a nagy választék, amit kínálnak. És nincs is baj, ahány ember, annyifajta hajtípus, csak egy mézes-mustáros sampont nem kennénk olyan bizalommal a fejünkre, mint ahogy képzeletben a mézes-mustáros cuccal masszírozzuk be a karácsonyi pulyka bőrét. De számomra azok voltak a legnagyobb csalódások, amikor a hajfésülést könnyebbé tevő sampon nem hogy segített volna, hanem még rontott is a helyzeten, és a hajam olyan állapotúvá vált, hogy szó szerint nyikorgott fésülés közben. És a polcot záró arckrémek és tonikok tömkelege. Egyik matt és tiszta arcot ígér, a másik már az első használat után fényes, selymes tapintású valamint kitisztít minden eltömődött pólust. De használata napi rendszerességgel ajánlott. Kösz, akkor hol az alapos és tartós hatás? Meg a jól csengő latin meg angol kifejezések, amik nélkül nem lehetne eladni, mert magyarul már szarul hangzana, hogy ilyen, meg olyan hatás már ha tudjuk miről is van szó, nem cseng olyan megnyerően, és talán kisebb sikerrel landol kosarunkban.Igazából eléggé elkalandoztam a témától, de sebaj. A "szuperembereknél" ezek a szerek úgyis alap feltételek, a tökéletes mosoly, a szép és pattanástalan arc, amit sosem befolyásolt a pubertáskori hormonváltozás és a dús fényes haj, amit a szél se tud összekócolni csak a külső jellemzőket határozzák meg. Belül sincs máshogy. Minden úgy működik, ahogy kell. Nincs puffadás, bélgörcs, gyomorpanaszok, hasmenés, izomfájdalom, egyéb görcsök, láz és fejfájás, mert mindenre van megoldás. Mármint csak felületes és ideiglenes megoldás. Igaz, hogy ez a leggyorsabb megoldás, hogy fáj valami, gyorsan be egy pirula, egy tabletta, elkaptam egy náthát, egy influenzát, egy tabletta, egy pirula egy kis poros cucc, de a pihenés fázis kimarad, aztán majd csodálkozhatunk, ha a néhány napos tök jól vagyok után megint kiújul a nyavajánk, és kezdődik az egész kör előről. Meg a győgyszer nem mindig megoldás. Hiszen a fájdalom nem mindig ott jelentkezik, ahol igazából fáj. Mármint a szervezetünk jelzi, ha valamelyik szervünk túlterhelt, és akár le is betegítheti saját magát, hogy pihenésre szólítson fel minket. Igen, viccesen hangzik, hogy egy egészséges szervezet lebetegít, de ez tény, hogy ez a végső védekező mechanizmus, ha a korábbi jelekre nem reagálunk. Vagy ott vannak a gyomorpirulák. Ha felfúvódást, bélgörcsöt, egyéb emésztőszervi megbetegedést meggyógyít. Igen, szépen hangzik, de nem kell mindjárt a gyógyszer után nyúlni. Érdemes lenne előbb megfontolni, miért lehetnek ilyen gondok, helytelen, rendszertelen étkezések, egyoldalú táplálkozás, vagy csak többet ettünk a kelleténél, ha módunkban áll, változtassunk. Amúgy is van a háztartásban sok olyan "csodaszer", ami még eredményesebb lehet, mint a gyógyszerek.
Úgyhogy ideje lenne eldönteni, hogy egy kicsit több időt szánunk magunkra, és igyekszünk figyelni a jelzésekre, vagy beállunk a sorba, és beveszünk minden probiotikus meg egyéb hangzatos cuccot, hogy rövid, de gyors és hirtelen tapasztalható eredményt tapasztaljunk.

Akinek nem inge, ne vegye magára...

Igen, eltelt sok-sok nap, de végre jut egy kis időm arra, hogy egy új bejegyzéssel gazdagítsam blogomat. Kedves nőismerőseimtől annyit hallottam ezügyben, hogy ezt már nem lehet annyiban hagyni.

Szóval, a téma, miért olyan töketlenek a pasik (jó, itt természetesen tisztelet a kivételnek). És tényleg, sokszor én is tanácstalanul állok, hogy most mi van. Gondolok itt arra, amikor valahol összefutunk, aztán elkezdődik a beszélgetés, kedveskedés, telefonszámcsere. Aztán napokon keresztül jönnek a kedveskedő "aludj jól" meg "jó reggelt" sms-ek, ezek az sms-láncok tartanak néhány napig, aztán egyszer csak abbamarad. És ilyenkor jön a tanácstalanság. Ha visszaírok, a végén még túl erőszakosnak, könnyenkaphatónak tűnhet az ember, aki nagyon el van szánva valamire. De ha választjuk a másik alternatívát, és várunk, csak várunk, akkor felmerülhet bennünk, tényleg komolyan közeledett-e az illető, vagy csak próbálgatta a szárnyacskáját, hogy mennyi tud megnyerő lenni, és így próbálja levonni a következtetéseket, hogy legközelebb még könnyebben tudja elcsavarni a kiszemelt fejét, hiszen valljuk csak be, ha valaki pozitívan reagál, azt mindenki jónak, bóknak és megerősítésnek fogja fel.

Persze ezek nem csak a pasik palletáján fordulnak elő, mi nők is sokszor cselekszünk újra és újra ilyen módon.

Aztán vannak a mindenre kész pasik, akik sűve-főve együtt vannak egy lánnyal, hűségesen, majd egyszer csak, szerintem nenik is megmagyarázhatatlan indokból kimenekünkek véglegesen a kapcsolatból, és belerohannak egy teljesen újba, annak ellenére, hogy a kapcsolat, amely hosszú időn keresztül működött kettőjük között már teljesen tökéletes volt, és mintha magában a hosszú kapcsolat kialakításában látná az örömét, de a fenntartás már túl egyhangú, monoton, esetleg unalmas.

És ott vannak azok, akik egyfolytáan kerülgetik az embert, meg szóbahozzák a témát, viszont mikor arra kerülne a sor, hogy kezdeméynezzen, meglapul, meghúzódik, esetleg elbizonytalanodik, de tényleg. Sokszor hallottam már, hogy azért nem mert kezdeméynekzni valaki (itt gondolok fiúkra és lányokra egyaránt) mert magával nem volt megeégedve, és nem tartotta magát méltónak a kiszemelthez. És ilyenkor csak azt sajnáljuk, ha a korábban ki nem mondott dolgok miatt később nem lesz semmi, főleg, ha a kiszemeltet egy másik ember oldalán látjuk. Olyankor meg cask átkozhatjuk a percet, amikor megfutamodtunk, és megfogadjuk, legközelebb egyből lépünk, csak akkor sem tudjuk valami könnyen teljesíteni őket. De ami késik nem múlik, egyszer cask összesedünk elég erőt ahhoz, hogy végre beváltsa ígéretét.

De ha úgy nézzük az éremnek két oldala van. Mondhatjuk, hogy ezek a viselkedési formák azért módosultak ennyire, mert a környezetünk, a barátok, a filmek, szóval az ÉLET ezt sugallja. Hiszen az emberek egy picit mindig kiszínezik a dolgokat, és egy történetet nem lehet sose a valós mozzanatokkal és teljességében visszaadni, meg ha voltak apró buktatók, vagy ránk negatív fényt vető események, azokat képesek vagyunk kihagyni, vagy átalakítva, kiszínezve beleszőni a sztorinkba. Aki meg hallgatja, annak csak ez a tökéletesen és forgatókönyvszerűen alakuló kapcsolati kép fog kialakulni. Vagy ott vannak a jól ismert hollywoodi filmekből ismert részletek, amikor a film végére a főszereplő és a főszereplőnő mindig egymásbaszeret, legyen bandaháboró, földrengés, szökőár, vagy a jól ismert filmsablon, amikor az egyedülálló pasi és nő pont ugyanakkor és ugyanarra a szigetre utazik nyaralni, és az össze napon mindig kulcsfontosságú részeknél futnak össze. Hát igen, ezek után meg elkezdünk fantáziálni, hogy így kell nekünk is, elutazunk egy másik városba, vagy országba, és ott tutira, mintha csak a Nagykönyvben meg lenne írva összefutunk álmaink férfiával/nőjével, akiről első pillanatban tudjuk, hogy az Ég küldte nekünk. Sajnos a sok egyedül és szomorúan, kiábrándultan és megtörten visszatért emberek nem éppen ennek a módszernek a sikerességét támasztják alá.

És ott van a legfélelmetesebb tény, hogy annyira elkényelmesedtek az emberek legtöbbjei, hogy nem szánnak sok időt ismerkedésre, hanem egy-két alkalom után már egyből úgy akarják kezelni a dolgokat, mintha hónapok, esetleg évek óta együtt lennének, vagy egy bizonyos időn keresztül úgy ismerkednek, hogy a másikat személyesen nem is látták addig, csak randioldalakon regisztrálva pókolgatták egymást, meg küldözgettek egymásnak puszikat, mint az ovisok amikor papás-mamást játszanak, és majd jön a kellemes, vagy kellemetlen meglepetés az első személyes találkozásnál. Sajnos ezen esetek többségében jön a kiábrándulás, és a gyors, hirtelen megismerkedés eredménye, amikor később derülnek ki rossz szokások, és nem megfelelő viselkedésformák, amit a hirtelenség és Kupidó nyilának mérge nem engedett felfedni.

Így elsőre elég pesszimistának és kapcsolatellenesnek hathat mindaz, amit leírtam, mintha nm hinnék az első-látásra-szerelem és a romantika fogalmában. Ezt itt és most leszögezném, hogy szó sincs róla, de idejét láttam végre megfogalmazni mindazt, amiről mások csak beszélnek, de nem merik komolyabban boncolgatni a témát, vagy nyíltan felvállalni érzéseiket, és bevallani az igazságot akár saját maguknak, akár másoknak.