Megunt kisállatok

Sajnos akaratlanul is lépten-nyomon belebotlok hirdetésekbe, ahol megunt, vagy helyhiány és időhiány miatt kell kedvenceiktől megválniuk gazdiknak. És persze nem elég a szöveg, hogy szegénytől nehéz szívvel válnak meg, hanem ott vannak a hirdetés mellett a szívfacsaró képek, amin a kis gombszerű állatkák érthetetlenül és mit sem sejtve néznek ránk. Vagy a szívfacsaróbb kép, amikor a legkönyörgőbb tekinteteket teszik fel, ahol az állat szemében látszik a fájdalom, és nem csillogón, örömtelien tekint vissza a képről. Ilyenkor szívem szerint fognám és már hívnám is a gazdit, ide, nekem, nálam jól meglesz...csak helyhiány. Nem, azt nem mondom, nem lenne velük időm foglalkozni, imádom őket, párat már "megmentettem", és nap mint nap örömmel gondolok rá, hogy de jó, hogy nálam leltek otthonra, mert itt aztán ki van nyalva a seggük, az fix. És nem csak az állatoknak jó, egy nyugodt környezet, hanem az embernek is. Egy stresszes nap után hazajövök, legszívesebben, beletemetkeznék a dunnába és ki se kelnék ottan többet. De a hazaérkező köszönés és az elmaradhatatlan simik után mintha mi se történt volna, az a sok ideges ember, meg az a sok negatív dolog, ami ért a nap folyamán mintha elhalványulna, s a puha szőrök simogatása egyre jobban megnyugtat...na, meg nekik is jó, ki ne szeretné, ha vakargatnák :)

Valakinek biztos az az álma, hogy sok pénz, nagy luxus autók meg nyaralás a Bahamákon. Oké, nem mondom, hogy nem vágyom ki, hogy más kultúrákat megismerjek, de a nagy kert és a nagy ház nem azért kellene, mert nagy, hanem hogy sok megunt kisállatnak egy új lehetőséget adhassak, és megszépíthessem az a pár évüket. De ezt az egyet sosem tudom megérteni, hogy hogyan lehet egy állatot megunni. Jó, biztos én vagyok ilyen téren tisztára Teréz anyu, de egy kisállat az felelősség, olyan, mint egy gyerek, ha az ember bevállalja, nem mondhatja 3-4 év múlva, hogy na, megnőtt,már nem olyan pici, adjunk túl rajta. Mert sajnos a legtöbb esetben ez a gond, megveszik, mert pici, bolyhos, édes, aztán megnő, eléri a végleges méretet, a ketrec kicsi lesz, az etetés, gondozás meg az esetleges orvosi költségek hallatán húzkodjuk a fogunkat, hogy nem gondoltuk, hogy ennyibe lesz ez a "dög", 1-2 év után nyűg, hogy leköti az embert, nem tud tőle sok helyre menni, mert valakire rá kell bízni, na de ki tudja gondját viselni arra az 1-2 hétre, míg távol vagyok. Ilyenkor mérgesek leszünk és az állatot hibáztatjuk, pedig ő tehet a legkevésbé, nem volt kötelező anno megvenni, és akkor jön a "legjobb" megoldás, hogy meghirdetem és túladok rajta. Persze van olyan gazdi, aki csak és kizárólag olyannak adja, akit a személyes találkozáskor és beszélgetés során megfelelőnek ítél, ez még humánusabb, mert ha nem tudja tovább tartani az állatot, akkor se állateledelnek adja le az állatkertbe vagy valamelyik kisállat kereskedésbe, hanem megpróbál megfelelő helyet biztosítani számára. De van a leszarom kategória, akit nem érdekel, mi lesz az állatka sorsa, akinek elsődleges célként a mielőbbi lepasszolás lebeg a szeme előtt. Sajnos a múltkori állatkerti látogatáskor is kaptam egy ilyen negatív pofont, mert belépve az első helyen egy nagy elkerített részen tengeri malackánk tucatjai rohangáltak. Mosolyogva megjegyeztük, milyen klassz helyük van, és akkor kaptuk a választ, hogy ez a sok cuki malacka kajaként szolgál, és sajnos vannak köztük megunt kedvencek is, akik egy új szerető gazdi helyett egy kígyó gyomrában végzik. Oké, tudom, a hüllőknek is enniük kell, de szomorú volt hallani, hogy a gazdik malackáik kajaként végzésének tudatában is otthagyják kiskedvencüket. És számomra ez az elszomorító, hogy nem elég annak a kisállatnak a trauma, hogy elkerül a megszokott kis helyéről, hanem még rosszabb sorsa lesz a továbbiakban, mint előtte, nesze neked még egy nagy sokk, mert vagy kajaként végzi, vagy bundaként visszaköszön valakin az utcán - anno csincsilláknál hallottam, hogy sokan "felvásárolják" őket, és bundaként hasznosítják a korábbi kedvenckéket - vagy valami kretén gazdihoz kerül, aki még életében nem látott ilyen állatot, és így nem is tudja, milyen szokásai vannak az állatnak, pl. a nappal alvós éjjel aktív lényeket folyton megzavarja és piszkálja napközben, kisgyerekes családhoz, ahol megengedik, hogy a gyerek "kínozza", tépje a fülét, húzza a farkát, kap egy kicsi ketrecet és nem sűrűn fog kint sétálgatni, mert nem "szobatiszta", vagy valami "kezdő" tenyésztőnél végzi, aki "rajta próbálkozik" és agyontenyészti szegényt a minél nagyobb nyereség érdekében.

Fura az ember, ezt mindig tudtam, fura, hogy már élőlényekkel úgy játszadozik, mintha csak egy darab rongy lenne, egy tárgy amit ide-oda teszegetek és kiszanálok, ha már nem kell. Csak annak tudok drukkolni, hogy az aukciós oldalakon meghirdetett "olcsó" állatok jó helyre kerülnek, és nem olyanhoz, aki csak azért vette meg, mert olcsó volt a licit és meg is nyerte. Remélem még pár szerencsés állatkának tudok én is segíteni, mert ha az emberektől nem is kapok akkora szeretetet és tiszteletet, ezek az apróságok minden nap meghálálják a törődést, és szavak nélkül is annyi örömet és vidámságot okoznak, amiért azt mondhatom, igen, már ezért is megérte befogadni őket :)