...hogy miért mondom ezt?! Mert fura és kész. Na, nem, ennyire lazán nem akarom lezárni, elvégre ha feldobtam a témát illik is mellett pár szót szólni. Igazából eddig is észrevettem, de akkor már le is írom, aztán szóljon hozzá ki-ki, mit gondol a dolgokról. Szóval, hogy miért is tartom furának? Sok oldalról boncolgathatnám, de most az emberi érzések és jellemek oldaláról fogom megközelíteni a témát.
Az első, amit nem nagyon értek meg , az a papolás. Amikor jár a szánk, sírunk-rívunk, de arra se vesszük a fáradtságot, hogy egy kavicsot is megemeljünk a dolgok megváltoztatásához, inkább panaszkodva meghúzzuk magunkat, és tétlenül tapasztaljuk a dolgok alakulását. Nem mondom, hogy a megváltoztathatatlan dolgokét, hiszen ha annyira akar valamit az ember, igenis képes saját kénye-kedve szerint formálni, ha nem is tudja azt teljesen átalakítani.
De a panaszáradatos tétlenség mellett a másik nagy észrevételem, az az egyik legalapvetőbb emberi hülyeség...olyat kergetni, ami meg se éri. Hogy mire gondolok? Nem kell messzire nyúlni, ha mindenki szétnéz egy kicsit jobban a közeli ismerősi körében, munkatársak között, feltűnhetnek ezek az emberek. Akik félredobnak mindent, olyanért, ami nem hoz nekik hasznot. Najó, persze, most mondhatjuk azt, hogy az a tárgy neki mennyire kell, neki szüksége van rá, de mi nem tudjuk úgy értékelni mint ahogy ő a saját látószögéből. Egy tárgynál talán legyintünk, hogy oké, az tényleg csak egy tárgy, de ott a csúnyábbik véglet, amikor ragaszkodó embereket dobunk sutba olyanért, aki meg se érdemli. Hogy mire gondolok? Hogy ott van egy vagy több ember, aki rajong, felnéz a másikra, aki kiteszi a lelkét is, csak hogy észrevegye, de a másik fütyül az egészre, le se tolja, mert neki egy másik kell, aki meg se érdemli, hiszen nemcsak hogy nem tesz alanyunk kedvére, hanem csak érdekből kedveskedik neki, ha az érdekei úgy kívánják. És itt van a két emberi tulajdonság, amit nem tudok hova tenni. Aki érdekből kihasznál, hát istenem, túlélési ösztön, egojával átgázol a többin, hogy fennmaradjon...lehet hogy ő csinálja jól, és követni kéne a példáját? De nézzük a másik két alanyt, akit elemezni akarunk. Az egyik a tipikus "lottótól-függő" típus. Ő az, aki ha vesz egy szelvényt minden héten, nem sok esélyt lát benne, hogy akár kettes találata is lenne, de nem meri abbahagyni, mert ott lebeg a szemei előtt az a bizonyos "HA". Hogy mi van, HA most abbahagyja, és pont akkor, amikor abbahagyta fogják az ő számait kihúzni, amikkel évek vagy évtizedek óta játszik. És valahogy így lehet az a szeretetéhes figyelem hiányos ember is, aki nem mer lépni, hanem nyel és nyel, mert ott lebeg az a HA a szemei előtt, hogy mi van ha következő héten összekapnak, és végre észreveszi, hogy ő is létezik a Földön? Ezért egyre reménytelenebbül igaz, de titkon még ott pislákol a vágy és a hit, hogy egyszer talán...
Oké, nem lehet leszólni, elvégre amíg nem kerül az ember ugyanilyen helyzetbe nem érezte még át azt a rajongást, amit egy őt észre se vevő ember irányt érez, addig nem mondhatja, hogy mekkora pancser, hogy így rohan valaki után folyton. És mi a helyzet másik alanyunkkal? Ő szintén ugyanez az eset, elvégre az érte rohangáló "pancser"-t is biztos valaki rajongva várja, hogy hátha, és a kör bezáratlanul telítődik, lehet, hogy az az egoista, akiért a rajongást észre nem vevő alanyunk úgy odavan szintén valaki mást szemezett ki, és amíg nincs ló, jó a szamár is elven addig megtartja a pótlékot, amíg a hőn várt ember észre nem veszi.
Na, ez a fura, hogy milyen vakon loholunk olyan dolgok és emberek után, akiknél már akár az első percben tudjuk, hogy Az a hajó már rég elment, mégis reménytelien lihegünk utána, kitesszük a szívünket és panaszkodunk, hogy nekünk milyen szar, mert észre se vesz minket, pedig kitesszük érte a lelkünket...és akkor az a másik mit mondjon, aki hasonlóan utánunk fut, mi meg akár a puszta létezéséről se tudunk? Ugye, hogy milyen hülye is az ember mindkét irányban? Mert ami annyira nyilvánvaló és kiveri a szemet nem veszi észre egy csekélységért, amit saját szemeiben felnagyítva minden más elé helyez, és vakon tapogatózva nem a valót látja, hanem amit képzelete valónak kivetít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése