Hát igen. Azt hittem, csak én vagyok feszültebb és frusztráltabb mostanában, amikor szívem szerint beintenék minden autósnak, aki majdnem kivasal a zebrán áthaladáskor vagy ki lassít és jól megbámul tetőtől talpig, a kocsiban jó, hogy nem nálam van a kormány, mert szívem szerint ráállnék az összes bunkó parasztra, aki nem is ott lakik, de pofátlanul beáll az amúgy is kicsinyke parkolóba, de ha már beáll még úgy is teszi hogy jó másfél-két autónyi helyet befoglal magának, meg ha tehetné, az ajtóig gurulna, de ugye a szemetek magasra csinálták a patkát és nem tud rajta a bejáratig felhajtani. Ő megkajál a szülőknél, aztán hazamegy, én meg 2 háztömbbel messzebb tudok megállni, ha találok egyáltalán helyet, különben lavírozhatok be a parkolóba, ahol az elmúlt fél évben kétszer parkoltam csak, és mindkétszer meghúzta valamelyik kedves lakótárs az autót, de a drága nem vette a fáradtságot, hogy legalább egy bocs cetlit rátegyen a szélvédőre, hanem kussban elsunnyogott. És még csoda, ha annyival beérem, hogy magamban puffogok milyen bunkó és közömbös emberek vannak, és fenyegetőzök, hogy legközelebb úgy ráparkolok, hogy ott rohad szét a kocsija, mert ki nem tud majd állni, de nem az a szegény autó tehet róla, hogy egy barom a tulajdonosa. Szóval inkább választottam a társadalomra részemről veszélytelenebb utazási formákat, marad a busz, vagy kocsival, de csak akkor, ha más vezet, bár akkor csak egy fokkal jobb a helyzet, mert igaz, nem a kezemben van a kormány, de azért anyázok rendesen, ha valamelyik bunkó jelzés nélkül bevág elém, nem érdekel, ha annyira rohan, hogy nem félti a szaros életét és már másnak szánja a veséjét, de én még szeretnék épségben hazaérni. Szóval marad a busz, ott nem jön elő belőlem az állat, mert ugye milyen dolog egy buszon a sok ismeretlen idegen ember között hangosan üvölteni, hogy mi a f@szt csinál, úgyse hallja, úgyse látja, meg a busz amúgy is nagyobb nála. Aztán azt hinném, hogy a busz nyugisabb...hát a nagy túrót. Felkelek reggel fáradtan, kidörzsölöm az álmosságot a szememből, belenézek a tükörbe és azt mondom, a mai napom semmi nem fogja elrontani. Reggeli közben mantrázom magamban, hogy a mai nap milyen szép lesz és jó lesz, felkeltem, élményekkel fogok gazdagodni, akármi is fog történni, csak nevetek az egészen, mert a fenét éri meg idegeskedni, majd még fiatalon patkolok el a végén, mert szétidegeskedem magam minden hülyeségen, a másikat nem fogja érdekelni, hogy fellökött, rám taposott, beszólt, mert ha érdekelné, nem tenné, én meg utána füstölöghetek magamban, hogy micsoda emberek vannak...és nem éri meg, egyáltalán. A keddet is így kezdtem, jól indult a nap, a buszon kedvesen köszönt vissza a sofőr, találtam egy szabad ülőhelyet, erre kifogom Brünhildát szétterpeszkedve a maga nagy vörösségében. Először szemeztem vele, nem tudtam eldönteni, hogy meghalt, vagy csak alszik, mert nem látszott, hogy lélegezne, aztán melléültem, erre akkorát ugrott mellettem, majd kiugrottam a bőrömből, és még neki állt feljebb, elkezdett puffogni, hogy nem tud két széken elfeküdni a nagy valagával, és voltam olyan pofátlan, hogyha már kifizettem a jegyet van bőr a képemen ülve utazni egy órát. Igaz megkeserítette azt a 20 közös percet, amit mellette ülve utaztam, de utána rájöttem, azért mert neki szar napja van, vagy csak egyszerűen egy hárpia, nem éri meg, hogy az én napomat is megmérgezze.
Szóval nap mint nap rá kell döbbennem, hogy sajnos a világ egyre elcseszettebb, oké, én se vagyok hibátlan, de régen figyelmet az emberekre, most meg lassan próbál a környezet átformálni, hogy legyek én is tapintatlan, neveletlen és közömbös tuskó.
De azt leshetik, hallottam egyik nap, milyen csúnya is külső füllel, ha valaki folyton csak morog, hogy ez nem jó neki, meg az nem jó neki, na itt megfogadtam, hogy először nagy levegő és elszámolok 10ig, és mérlegelem, megéri-e tényleg idegeskedni, hogy a végén csúnya morgós öregasszony legyek, akinek semmi se jó, vagy szétidegeskedjem magam minden hülyeséggel...és nem. Nem fogom hagyni, hogy a környezetem negatívan befolyásoljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése