Na igen, itt a modern technológia, olyan gépet lehet kapni, ami már lassan a gondolatainkat kitalálva zoomol, képez sőt még meg is oszt azonnal. Jó, hogy ennyit változott és javult a tudomány, mégiscsak jobb a fekete-fehér fényképek helyett feljavítható minőségű átméretezhető és formázható színes képeket készíteni, amik jobban visszaadják az aktuális események és történések hangulatát és milyen jó, amikor az ember előveszi és látja a helyeket tájakat és embereket...mármint tényleg jó ez? Nem tudom, ha belegondolok, jók a fényképek, hiszen hát olyan embert láthatunk, akikkel személyesen nem volt módunk találkozni csak meséltek róluk, de egy kép az csak egy kép, hiába a sok történet a sok másoktól hallott emlék, arról a képről egy ismeretlen ismerős tekint vissza. Valahogy vegyes érzelmek kerítenek hatalmukba, öröm, hogy szerencsére maradnak nyomok az utókornak, de szomorúság, hogy elmúltak olyan pillanatok, amiket soha nem lehet megismételni, visszahozni, embereket, akiket márcsak egy-egy megkopott képen láthatunk viszont, helyek, amelyeket márcsak álmainkban láthatunk újra viszont. Csak egy kisebb papírdarab, egy fecni, amit széttéphetünk mérgünkben, ha a másik megbántott, hogy utána könnyes szemmel visszagondolva a hiányára próbáljuk egy darab celux-al legalább a képet összeilleszteni, egy darabka papír, amit később elővehetünk büszkén mutogatni, hogy micsoda évek voltak, micsoda emlékek. De attól az egy jó tulajdonságtól eltekintve, hogy egy képen örökké fiatalok maradunk, a helyek, melyeket az idő során átépítettek, megváltoztattak örökké változatlanul virítanak a papírdarabokon, a sok igaz és színlelt mosoly mint-mint fájó érzést kelt, hiszen megőriz egy pillanatot, amit már soha nem élhetünk át újra, ami elmúlt megmásíthatatlanul, az egymást ölelő emberek szétváltak és talán már soha nem látják egymást viszont, és később fejtörést okoz, ki kicsoda is volt, pedig milyen önfeledt mosollyal nézünk a kamerába, egy-egy kudarcos eseménynél előkerülnek a szálkák és sajnálkozva gondolunk vissza, hogy egy nagy nap, egy nagy esemény milyen balul sült el, nem úgy, mint ahogy megálmodtuk és elterveztünk, nem úgy, mint a filmekben.Van jó oldaluk is. Fényképek, ha nem lennének, biztosan még fájóbb lenne a felismerés, hogy ha rosszul is sült el valami, ha már nincs is mellettünk az a személy a képről vagy már eltűnt az az épület vagy teljesen megváltozott az a hely, mégis vagy róla egy kép, egy emlékdarabka, amire rápillantva feleleveníthetjük, emlékeinkből amennyire csak tudjuk visszaépíthetjük és újra átélhetjük a megörökített pillanatokat...
