...

Sose hittem a megérzéseimnek igazán. Mindig a legutolsó percig hezitáltam, és végül vagy lemaradtam vagy elkéstem dolgokról. Dolgokról, amiket később bántam, hogy nem léptem meg, dolgokról, amik olyan egyszeri lehetőségek voltak, amiket nem görgetett többé megint elém a sors. Hihetetlen, hogy az ember mennyi mindent el tud szúrni, sőt, minél többet tud, annál nagyobb a hibázási esély. Hiszen minél több mindent ismer, úgy egyre hosszabb ideig fontolgatja, hogy meglépjen-e valamit, vagy se. És évek távlatából visszatekintve azt kérdezi, oké, kiműveltem magam, megdolgoztam mindenért, és mit tudok felmutatni? Bezzeg azok, akik nem fontolgattak, hanem egyből gondolkodás nélkül léptek. Persze, az is kétesélyes volt, vagy összejön, vagy nem, de a merszüknek megvolt a jutalma, mert olyan lehetőségeket kaptak és olyan élményekkel gazdagodtak, amik után én csak sóvároghatok.