Valahogy elszámítottam magam, azt hittem, majd a tavsz új változásokat hoz, aztán nagy semmi lett belőle, megint ott állok, hogy elúszott mellettem minden, tele vagyok kételyekekkel, hogy tényleg ezt akarom-e? Belegondoltam, hogy hát nagyon nem. Nem akarom az egész életemet valami faszkapal alatt ledolgozni, aki areggeli ébredésének minősége alapján elcseszheti az egész napomat, nem akarom ponom pénzért végiggörizni a fiatalságomat...és mire fel? "Mert majd milyen szépen élhetek ha nyugdíjas leszek"....márha akkor majd szépen akarok élni, hiszen majd a fiatalkori őrültségek nem fognak vonzani, és legfőbb vágyam egy könyv olvasgatása lesz a karosszékben. És ezért rohadjak egy irodában évekig, elzárva az élet szépségei elől, elzárva és lekorlátolva hajtsak évtizedeken keresztül a bizonytalanságban, amikor már azt se tudom, mi lesz 2 óra múlva, nemhogy tudjam mit hoz a holnap.
Hát rohadtul nem, lehet valaki munkamániás, és azt mondja, most húzza az igát azért, hogy majd anno szép évei legyenek...márha megéri, nem igaz? Ki tudhatja előre, hogy még mennyi ideje van vissza, ezért nem akarok olyan életet, amit nem élek és nem élvezek, hanem csak monoton megszokásként minden nap ugyanazt teszem...reggeli kávé...meló...hazaérkezés és bezuhanni az ágyba hulla fáradtan, hogy holnap ismét felkelhessek és mehessek melózni.
Demost tényleg ennyire barmok vagyunk mi magyarok? Miért nem tudjuk élvezni az életet egy kicsit. Miért van az, hogy semmi hobbiról nem tudunk beszámolni,az egyetlen beszédtémaként a meló és a düh és ellenszenv lehet, meg max a család, de ha valami bánt, valami zavar minket senki nem meri kimondani, hogy elegem van, és nem tűröm tovább? Mindenki fogja és fülét-farkát behúzva meglapul, és várva várja, hogy végre valaki lépjen, mindenki a másikra várva lapul, tűr, gürizik hogy majd mire letelik a melós éveinek száma azt is elfelejtse, mit is takar az, hogy lazítani és pihenni.
Én nem ezt akarom, az élet túl rövid ahhoz, hogy ilyen "felesleges" dolgokkal telítsem meg, hogy ne tudjak szeretni, szeretve lenni, ne tudjak bármilyen aprósának örülni, mint a tavaszi langyos zápor, ne ismerjek meg minél több mindent és ne tudjam szélesíteni ismerőseim és ismereteim körét, hogy minden egyes újévkor, születésnapkor azt mondjam, fene ebbe a vacak időbe, miért múlik ilyen hamar, de sebaj, majd most végre megvalósítom az álmaimat, megtanulok egy ideennyelvet, megtanulok síelni, megtanulok táncolni végre elolvasom azt a könyvet, ami évek óta ott porosodik a polcon és így tovább...olyan életet akarok, aminek minden egyes mozzanatára visszagondolva ne azt mondjam, fene, mennyi kihasználatlan perc és idő, hanem azt mondhassam, na igen, megint alkottam valami újat, megint hasznosan töltöttem az időm...nem akarok olyan dolgokról lemaradni, amiket később már úgyse tudnék megvalósítani, csak siránkozhatnék, hogy mekkora marha voltam, hogy kihagytam dolgokat. Tartalmas éveket, hónapokat, heteket, napokat, órákat és perceket, amikre jó visszaemlékezni, amikről jó beszélgetni és amit élvezet megtenni és megismételni...megtalálni az arany középutat, hogyan lehet felelősségteljesen mégis élvezettel élni a mának és nem csak eltölteni hanem meg is élni az életemet...
